Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Sándor Iván: Búcsúmondatok
a búcsúbeszédre korábban fel akart kérni. De közbeszólt az, hogy akkoriban jelent meg a költő elhíresült írása. Az egykori bori munkaszolgálatos rabnak más búcsúztatót kerestek. Vekerdi, mint a kitaszítottak és szegények orvosáról emlékezett meg Levendelről a ravatalnál. Amikor Levendel Lászlót a bori munkatáborból sokadmagával elindították a halálmenetben, Vekerdi a pesti Duna-part közelében egy nagy bérház pincéjében húzta meg magát, egyik távoli zsidó származású rokonát kereste ott fel. Nem akart azonban a terhűkre lenni, elbúcsúzott. Az idős hölgy karon fogta, nem eresztette, nem engedte ki az életveszélybe, a géppisztolyos nyilasok elé, akik bujkáló egyetemi hallgatók, katonaszökevények után is kutattak. Néhány száz méternyire volt ez a ház a Pannónia utca 36-tól, ahol 1944 decemberében meghúzódtam. A magyar történelem viharai, anélkül, hogy tudtunk volna róla már akkor egymás közelébe sodortak. Elszántan, elkeseredetten küzdött a történelem feledés, az emlékezet eltörlés ellen. A nemzetközi holokauszt-emléknapon, január 27-én, percre ugyanakkor, 11 órakor temették, amikor a budapesti Holokauszt Központban megkezdődött az emlékünnepség. A fotóin mindig töpreng. Mindig mosolyog. A tekintete szolidaritás, felháborodás, szeretet kevercse. Az élesedik ki, ami annak jár, akivel éppen szembenéz. Még megélte és megértette, hogy a humanista kultúrakorszak értékvilága az ezredfordulón elenyészik. Még leírta a tizenharmadik századi Albertus Magnusról: „...a feltétlen intellektuális tisztesség nélkül nincs Európa, nincs béke, és nem lehet biztonság." A feltétlen intellektuális tisztesség egyik utolsó képviselője volt. Most már a nagy kultúrakorszak elenyészése nyomán támadt űrrel kell a „feltétlen intellektuális tisztességnek" szembenéznie. Felismerhetjük, hogy a világ más, mint amilyennek sokáig gondoltuk. Ennek a másnak a kifejezésére új gondolatokat, új nyelvet kell találni. Sándor Iván 56
