Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Takáts József: Az elsüllyedt almező (A hatvanéves Lengyel Andrásnak, tisztelettel)
szócikkeket lehet a középméretűnél nagyobbnak tekinteni a lexikonban. Persze, a terjedelem nem minden. A szócikkek néha mintha kétértelműen fogalmazottak lennének. „Sok novellát és regényt írt", olvashatjuk Pékár Gyuláról; „népszerű, kedves hangú lírikus", szól Szabolcskáról az értékelés. Lehet, hogy a Magyar irodalmi lexikon és A Napkelet Lexikona nagyjából ugyanannak az olvasórétegnek készült, a Benedek Marcell-féle Irodalmi lexikon pedig másiknak. Én mindenesetre szócikkeik szerkesztésében, írói hierarchiáikban nem az olvasóközönségük ízléséhez, konszenzusához való igazodást vélem felfedezni, inkább sajátos irodalompolitikát, kanonizációs törekvéseket. A Napkelet Lexikona fényében a Magyar irodalmi lexikon akadémiai konzervativizmusa a modernista irodalommal folytatott 1919 előtti küzdelem utóvédharcának tűnik. A Napkelet Lexikona mintha egy „új [konzervatív alapú] közízlésbe"23 igyekezne elismeréssel-bírálattal belevonni a Nyugat nem zsidó, s egyben az ellenkultúrához kevésbé kötődő szerzőit. A Nyugat 1919 után fokozatosan elmozdulni igyekezett „ellenkulturális" pozíciójából. Csak két példa 1920-ból: Fenyő Miksa tanulmányméretű könyvbírálata Jászi Oszkár Magyar kálvária - magyar feltámadás című könyvéről, vagy Kosztolányi Dezső Kozma Andorról írt kritikája olyan új interpretációs modellel állt elő, amit nyilvánvalóan nem lehetett „ellenkulturálisnak" tekinteni. A tízes évek elején a Nyugat harcos kritikusai, Hatvány Lajos, Ignotus, Fenyő Miksa sokszor leírták24, hogy milyen kár, hogy nincs színvonalas magyar konzervativizmus, s ők gyatra hazai ellenfelekkel kénytelenek viaskodni, s milyen más volna, ha olyanok volnának a vitafeleik, mint a harcos francia konzervatívok, Maurice Barrés és társai. Nos, 1919-1920-ra megkapták ezeket a harcos, modern, franciás ifjúkonzervatív ellenfeleket, s ez paradox helyzetet eredményezett. A keresztény-nemzeti kurzus első éveiben a Nyugat egykori ellenfelei mérsékeltnek vagy liberálisnak bizonyultak: érdemes elolvasni például a Napkelet 1923-as számában Herczeg Ferenc mérsékelt kritikáját az októbrista politikáról és emigrációról, egyetlen utalás nélkül a zsidókérdésre (Emigránsok), miközben a folyóirat a Tharaud-testvérek antiszemita riportkönyvét közölte folytatásokban (Ha Izrael a király); vagy érdemes felidézni Rákosi Jenő 1919 utáni fehérterror-elutasítását és szabadelvű értékek melletti kiállását.25 Új, ifjúkonzervatív ellenfeleik viszont gyakran antiszemiták voltak (legalábbis a zsidó szellemi befolyás visszaszorításának szükségessége értelmében), s egyben nagyra értékelték a Nyugat nem zsidó íróinak a szellemi teljesítményét. A „konzervatív" ugyan önelnevezés, mégis, utólag téves képzeteket sugallhat. Itt ez a fogalom sokkal inkább az ellenkultúrával szembeni kulturális konzervativizmust jelenti, mintsem politikai konzervativizmust. Továbbá nem minden, a konzervatív irodalomhoz tartozó szerző írt maradi (modernség előtti) irodalmat. Herczeg Ferenc vagy Csathó Kálmán igen, Tormay Cécile vagy Harsányi Kálmán, azt hiszem, nem. A tízes évek nyu- gatos regényei nekem nem tűnnek modernebbeknek, mint A régi ház. A konzervatívoknak döntően nem esztétikai, hanem általánosabb, kulturális-politikai kifogásaik voltak a nyu- gatos irodalommal szemben. Nem egyszerűen az történt, hogy egy új, váratlan esztétikai minőség megjelenése értetlenséget és elutasítást váltott ki belőlük. A konzervatívok régóta sejtették (a nyugat-európai irodalmakból), hogy milyen lesz az új irodalom, amivel egy23 Vő.: Horváth János: Új közízlés felé. Napkelet, 1923.1. 81-84. Újabb kiadása: Horváth János irodalom- történeti és kritikai munkái. V. Budapest, Osiris, 2009. 536-540. 24 Hatvány Lajos 1910-ben Egy úri hölgyhöz, később 1911-ben a Herczeg Ferenc mint philosoph című cikkében; Fenyő Miksa 1913-ban a Beöthy Zsolt-Herczeg Ferenc, Ignotus már idézett Jelentés a Farkas- Raskó-pályázatról című cikkében. Valamennyi írás a Nyugatban jelent meg. 25 Sipos Balázs: Az (ellen)propaganda. Rákosi Jenő és a „keresztény-kurzus". Múltunk, 2005/3., 3-37. 49
