Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Takáts József: Az elsüllyedt almező (A hatvanéves Lengyel Andrásnak, tisztelettel)
elemzésnek vetették alá.13 14 Van Lengyel Andrásnak is olyan tanulmánya, amelyben nem a két, eltérő mentalitású középosztályi réteg „szétfejlődését" állapítja meg, hanem éppen „összefejlődésükre" utaló nyomokat talál, pontosabban arra, hogy a két irodalmi almező olvasóközönsége nem volt zárt egymás irodalma felé (legalábbis a polgári közönség nem volt zárt a konzervatív irodalom irányába). Ez a tanulmány, A magyar „írói rend" összetétele 1922-ben, ismereteim szerint megint csak szakmai kivételnek számít: az irodalomtörténészek (legalábbis az újabb korok irodalom- történészei) nem nagyon szoktak prozopográfiával foglalkozni (holott mennyire kellene!), s a figyelmük nagyon ritkán irányul olyan forrástípusok felé, mint a lexikon. Lengyel az Est Hármaskönyvé nek 1923-as kiadású lexikonát vizsgálta, abból a feltevésből kiindulva, hogy egy újságolvasó (Est-lapok) közönség számára összeállított lexikon szerkesztésének döntő szempontja „bizonyosan annak a társadalmi rétegnek az ízlése, érdeklődése volt, amely olvasóként és vásárlóként a lap mögött állt...: a városi, lín. liberális polgárságé."u Az irodalmi szócikkek írójának (Tóth Árpádnak) tehát a nagyközönség „ideiglenes konszenzusához" kellett igazodnia; a szócikkek tükrözte írói hierarchia „nem egyéni-esetleges vélemény eredménye". Lengyelnek ez a tanulmánya akkoriban jelent meg (1985), amikor egyetemi kurzusának a hallgatója voltam. Emlékszem a meglepetésre, amit a lexikon írói hierarchiája kiváltott belőlem: három legtöbbre értékelt írója Babits Mihály, Bródy Miksa és Szomory Dezső - közülük a középső neve semmit sem mondott nekem (ma sem sokat). A dolgozatból tudtam meg, hogy népszerű operettszerző volt. A tanulmány első tanulsága tehát, hogy a lexikon egyaránt „kodifikálta" (ma úgy mondanánk: kanonizálta) a nyuga- tos-modemista irodalmat és a szórakoztatóipar, a könnyű műfajok irodalmárait. A második tanulsága pedig az volt, hogy az írói hierarchia felső negyedében a nyugatos írók fölénye mellett sok olyan szerzőt is találunk, akiket a konzervatív irodalomhoz szokás sorolni. Mindebben a szerző egy „sajátos irodalmi »dualizmus« irodalomszociológiai rögzülésének bizonyítékát" látta: „Annak tehát, hogy az az olvasóközönség, amely már a Nyugat nagyjait ismerte el »igazi« nagy írókként, ha másodlagosan is, vagy csak egyes rétegeiben, de még az ún. konzervatív és szórakoztató irodalomnak is olvasója maradt. (...) További kutatást igényel, de talán így sem túl merész kijelentés: a húszas évek elejére az olvasói ízlésben - elsősorban a liberális zsidó polgárság körében, de talán az ún. úri középosztályban is - létrejött egy sajátos ízlésszimbiózis, ízlésdualizmus..."15 Lengyel érdekes tanulmányának további tanulságaira most nem térek ki. Inkább szembesíteném következtetését egy korabeli szöveggel. Horváth János 1913-ban kritikakötetet szándékozott közreadni Két korszak határán címmel, konzervatív kritikusként értékelni kívánván a nyugatos-modemista irodalom legfontosabbnak vélt jelenségeit és szerzőit. Végül a kötet nem jelent meg, s több írását - így előszavát is - a hagyatékból adta ki nyolcvan évvel később Korompay H. János. Horváth az előszóban azt állította, hogy nemcsak a két irodalmi tábor (modernek és konzervatívok) különülnek el egymástól, de a közönségük is. A modernek közönségéről így ír: „Egy, a magyar irodalmi klasszicizmustól még át nem járt közönség önként, a történelmi ragaszkodás ellenálló ereje nélkül hullott a Nyugat ölébe." A konzervatívok közönségéről így: 13 A szakirodalom legérdekesebb írása: Gyáni Gábor: Polgárság és középosztály a diskurzusok tükrében. In: uő: Történészdiskurzusok. Budapest, L'Harmattan, 2002. 78-97. A kettős szerkezetű középosztály Hanák Péter által kimunkált társadalomképét Gyáni „a honi társadalomtörténet közkeletű kánoná"-nak nevezte. (80.) Az újabb empirikus kutatások rövid ismertetése: 83-84. Saját összefoglalásomban: Genus migrans: a turizmus kulturális azonosítása egy 1879-es szövegben. In: Takáts József: Ismerős idegen terep. Budapest, Kijárat, 2007. 260-262. 14 Lengyel András: A magyar „írói rend" összetétele 1922-ben. Kísérlet egy forrástípus irodalomszociológiai értelmezésére. In: uő: Útkeresések. Budapest, Magvető, 1990.15. 15 Uo. 24. 45
