Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Takáts József: Az elsüllyedt almező (A hatvanéves Lengyel Andrásnak, tisztelettel)
Takáts József Az elsüllyedt almező A hatvanéves Lengyel Andrásnak, tisztelettel Noha 1985-86 táján a szegedi bölcsészkarnak Lengyel András nem volt oktatója, én pedig nem magyar szakos hallgató voltam, mint ahogyan a tutori jellegű képzés is ismeretlen volt az akkori egyetemen, mégis úgy alakult, hogy ekkoriban két szemeszteren keresztül jártam az óraadó tanár Lengyel „Az irodalom társadalomtörténete" című kurzusára, s mivel előbb másodmagammal, később egyedül jártam rá, voltaképpen tutoriális képzésben részesültem. Kevés kurzuson tanultam olyan sokat, mint ezen. Döntően a két háború közti magyar irodalom történetével foglalkoztunk, intézményeivel, közvetítő közegeivel, rögzült írói rangsoraival, íróinak és olvasóinak kulturális szocializációjával, alkotásainak eszmetörténeti paneljeivel, a kritika akkori fajtáival. Abban, hogy jóval később, tíz év múlva, már irodalomtörténet-írással foglalkozva, úgy képzeltem el a tudományágamat, mint az irodalmi jelenségek társadalmi kontextusainak „sűrű leírását", bizonyára Lengyel kurzusának történeti-szociológiai szemlélete is befolyásolt. Arra már nem nagyon emlékszem, volt-e elméleti alapozása a kurzusnak vagy sem, olvastatott-e velem Bourdieu-t, Hausert vagy Loewenthalt (az ő műveik álltak akkoriban rendelkezésre művészetszociológiái szeminárium számára magyarul), arra azonban annál inkább, hogy amikor a kilencvenes évek közepén kézbe vettem a Helikon „Rendszerelvű irodalomtudomány" számát Itamar Even-Zohar tanulmányaival, majd amikor utánaolvastam Pierre Bourdieu mező-, tőke- és habituselméletének, akkor Lengyel egykori kurzusának a témája ötlött eszembe: úgy láttam, hogy azon kérdések számára, amelyek a két háború közti irodalom „társadalomtörténete" kapcsán felmerültek, az irodalmi rendszerek elmélete, vagy még inkább a mezőelmélet tudna megfelelő magyarázó keretet biztosítani. Sőt, az a rövid leírás, amit a francia szociológus Alapelvek a kulturális alkotások szociológiájához című írásában ad a francia irodalmi mező 1880-as állapotáról, mintha rendelkezne némi (heurisztikus) magyarázó erővel a 20. század első felének magyar irodalmi mezőjére gondolva is. Bourdieu azt állítja, hogy a francia irodalmi mező két, önmagában szinte zárt almezőre oszlott: az egyik „az irodalmi mezőben szimbolikusan uralkodó, de gazdaságilag alávetett »tiszta művészet«" almezeje (a hozzá tartozó intézményekkel, sajátos tétekkel, tőkefajtákkal, játékszabállyal), a másik „a nagy hasznot és polgári felszentelést (vagyis akadémiai tagságot) hozó bulvárszínház, illetve az iparilag előállított művészet" almezeje. „A művészet története valójában csak [az előbbi] a korlátozott almezőt ismeri és ismeri el, s ezáltal eltorzítja a mezőt és történetét", írja Bourdieu.1 Valami hasonló jelenség játszódott le a 20. század első felének 1 Pierre Bourdieu: Alapelvek a kulturális alkotások szociológiájához. In: Wessely Anna: A kultúra szociológiája. Budapest, Láthatatlan Kollégium - Osiris, 2003.181-182. 42
