Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Lengyel András: Az író-életrajz: egy ősi forma mai lehetőségei (Újabb lapok egy műhelynaplóból)
rások) sorozata és rendszere az igazi „forrás" számunkra, nem pedig az önmagában álló, elszigetelt egyedi nyom. A sorozatot alkotó nyomok rendszere az, ami igazán hatékonyan interpretálható, ami igazán informatív. S minél bonyolultabb történés vagy viszonylat összefüggéseinek faggatásáról van szó, annál inkább. Márpedig egy ember, kivált egy mentális reprezentációit nyelvileg is megformáló és rögzítő író igencsak bonyolult „történésként" mutatkozik meg. A nyomok köre és használhatósági hierarchiája ráadásul „belülről" is jól érzékelhetően tagolódik. Egy író életrajzának legalább három, jól elkülöníthetően különböző jellegű nyoma (forrástípusa) marad. Az első azoknak a nyomoknak a sorozatából tevődik össze, amelyeket az író élete alakulása során mintegy automatikusan hagy maga után: a születési anyakönyvi bizonylatoktól az iskolai produkció irattári dokumentumain és a hétköznapi élet termelte „mosószámlákon" („sajtcédulákon") át a halotti anyakönyvi bejegyzésig. A második nyomtípus maga az alkotó munka eredményének belsőleg is tagolódó szövegkorpusza: a mű (s egyáltalán nem utolsósorban: a munka közben megszülető műhelyforgácsok); mindaz, amit az író élete során íróként létrehozott. (Hogy ez is élete nyoma, forrása, „józan előtt nem vitás". Az író, amikor ír, önmagára is referál: ezt figyelmen kívül hagyni badarság.) A harmadik nyomtípus az életút valamelyik szakaszában tudatosan, önéletírói szándékkal létrehozott, hivatalos vagy „művészi" jellegű narratívumok csoportja. A rövid, egy-két lapos curriculum vitae-k, a sokkötetes önéletrajzi regények és memoárok, vagy a külső kérdezők kérdéseire válaszoló, eleve nyilvánosságnak (vagy az „utókornak") szánt, különféle technikával rögzített interjúk egyaránt ide tartoznak. (Újabban, aligha véletlenül, meglehetősen általánossá vált a sok-sok órás oral history jellegű életútinterjúk készítése és archiválása is. Olyannyira, hogy vannak, akik - tévesen - egyenesen ezzel az anyaggal akarják „lefedni" az egyes alkotói életuta- kat, mintegy ezeket nevezve ki standard, sőt „hivatalos" életútleírásoknak.) Mindhárom nyom- és forrástípus valamit elárul az íróról, akinek életrajza számunkra rekonstruálan- dóvá vált. Nyilvánvaló, hogy mindhárom típus más és más szempontból forrás, más és más összefüggésekre következtethetünk belőlük. A kérdés csak az: „mi mire jó", melyik forrástípusból mire lehet érvényes következtetést levonni? E kérdéskörrel kapcsolatban általában két vélekedés szokott markáns formát ölteni. A „széplelkű", esztéta magyarázók (nagyon gyakran maguk az írók is ilyen szerepben lépnek föl) azt mondják: csak a mű a lényeges, minden, ami igazán fontos, a művekben van benne. Ami ezen kívül van, az érdektelen magántörténet, irreleváns, vagy esetleg egyenesen félrevezető vonatkozás. S mint ilyen, a műtől tereli el a figyelmet. A „mű" és az „élet" hagyományos bipoláris tematizációjának ez az életrajzot elutasító újrafogalmazása ma is erős pozíciókkal bír. Annyi bizonyos is, az író a művéért dolgozik, a műve által, a műve révén író: ezért érdekes közössége számára is. A mű tehát mindenképpen centrális jellegű entitás, az életrajz sem hagyhatja figyelmen kívül. De az is tagadhatatlan, hogy az író sem csak ír, élete nem egyetlen - megszakítatlan - alkotásfolyamat (bár szeretik ilyenként föltüntetni), közben ennie, innia, aludnia stb. - egyszóval „élnie" is kell. Mindezeknek az érdektelen apróságoknak a hiányában maga a mű sem tud létrejönni. Valamilyen viszony tehát „élet" és „mű" között mindenképpen van. S az is bizonyos, valamiképpen az „élet" is megjelenik a műben: a mű nem tud mentes maradni alkotója és annak világa összefüggéseitől. Hogy „élet" és „mű" hogyan tartozik össze, az persze a legbonyolultabb kérdések egyike; más összefüggésben még szólnunk kell róla. Itt egyelőre annyit elegendő leszögezni, hogy a mű, lett légyen mégoly tökéletes, nem mond el mindent az életről (s így írója életéről sem), mindig szegényebb, mint az őt megszülő élet. Az egyéni életnek mindig van olyan dimenziója vagy vonatkozása, amely, ha explicit alakra hozzuk, mást vagy másképp vall az íróról, mint műve; ami a műhöz képest is többlet. Ez természetesen 31
