Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - Szabó Gábor: Április 14., mint június 16. (Esterházy Péter 60. születésnapjára)

ságát, emellett pedig mindennek szövegszerű, az irodalmi reprezentáció kérdéseit illető vonatkozásait is. Azaz már ez a rövid, korai szöveg is érinti az irodalom politikájának, vagyis az irodalmi és az irodalomról szóló beszédformák hatalmi beágyazódásának, a megszólalás keretfeltételeit biztosító társadalmi/politikai közeg azon kérdéskörét, ami az életműben mindvégig jól kitapinthatóan van jelen, és a Javított kiadás kapcsán válik majd egészen explicitté.

Az Egy nehéz nap... esetében ugyan a születéshez elengedhetetlennek tűnő Apa nem említődik meg konkrétan, de világos, hogy ezt a funkciót itt maguk az újságcikkek által reprezentálódó hatalmi normatívák, fegyelmező előírások töltik be, amelyek oly bőséges kontextust biztosítanak az „én" világrajöveteléhez, majd későbbi helyének kijelöléséhez.

Esterházy életműve az Apa kifejezés kulturális értelemben rendkívül terhelt szimbolikáját a narrativizálás, cselekményesítés segítségével bontja ki, akinek alakja így a Vallás, a Hatalom, az Ideológia, a Hagyomány stb. „atyai" utalástartományának képzeteit reprezentálja. Szövegeiben az Apa személye alapvető vonatkozási pont, egyfelől az ideológiai felettes én, másfelől az „utód" önmagává válását akadályozó, tehát leküzdendő hatalmi pozíció betöltőjeként lesz a szubjektiváció döntően meghatározó tényezője. (A Harmonia Caelestis egyik hosszabb - jelöletlen - idézete aztán kétségtelenné teszi, hogy prózája e tekintetben milyen erős szálakkal kötődik Donald Barthelme roppant hasonló metaforikával dolgozó The Dead Father című 1975-ös regényéhez.)

Az Egy nehéz nap éjszakája nem csupán színre viszi az „én" világrajövetelének örömteli hírét, de magában hordozza azokat a formajegyeket is, amelyekből életre kel, kifejlődik Esterházy életművének számos olyan sajátossága, amelyek itt még mintegy embrionális állapotban rejtőznek a szöveg méhében.

A szöveg Világnapja így egy poétikai forma, egy szöveguniverzum születését ünnepli, jelezve anatómiájának, karakterének későbbi alakulását. A szövegben fejlődő embrió és a szöveg mint embrió a magzati és a szövegtest párhuzamos megképzését hangolja össze, olyan élő pergamenként kezelve együttesüket, melybe belevésődik az egzisztencia krónikája, és amely szülész(nő)ként asszisztál a kortárs magyar prózafordulat elindításában.

11