Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Szabó Gábor: Április 14., mint június 16. (Esterházy Péter 60. születésnapjára)
van benne jelen. Ahogyan tehát A szavak bevonulása a Bevezetés... eredetkijelölése, születésének pillanata, s ugyanakkor a kötet egészét a későbbiekben formáló elemek katalógusa, úgy az Egy nehéz nap... azoknak az én-maszkokat cserélgető, lokalizálha- tatlan Szubjektumnak a világrajövetelét jelenti be, aki a későbbiekben minduntalan újabb alakot öltve (részint a már imént említett szövegekben, részint meg a kötetben lépten-nyomon felbukkanó éndefiníciók formájában) kísérli meg tisztázni saját identitásának kérdéseit. A Bevezetés... nemlineáris szövegépítkezése persze nem valamiféle célelvű fejlődésregény narratív sémái szerint meséli el az „én" történetét, mégis, érdekes, hogy a kötet elején találhatunk olyan szövegnyomokat, amelyek a lacani Tükör-stádium első, téves énrögzítésének jeleiként is olvashatók. A számos tükör-effektus közül most csak a legegyértelműbben idevágó passzust idézem: „Saját magára csak hosszas keresgélés, a tárgyi világnak a tükörbélivel való folytonos és aprólékos összehasonlítgatása után talál." Mintha valóban az én elidegenült, illuzórikus identitásának Lacan által copyrightolt fejlődési szakaszáról olvasnánk itt, hogy aztán az ekképpen önmagát egy imaginári- us Másikban felismerni vélő „én" szükségképpen a Szimbolikus nyelvi rendjében - a Bevezetés... idézetektől, allúzióktól átitatott, azaz a mindenkori Másik szavaira utalt szövegterében - veszítse el önmagát, s váljék e veszteség révén szubjektummá. Az Egy nehéz nap éjszakája kizárólag újságcikkek idézeteiből összeállított szövege így nemcsak az ollózásos technikát a művészet fegyvertárába emelő Hogyan írjunk dadaista verset? Tzaráját idézi, de a nyelvben való elidegenedés, az ént átszelő újabb hasadás lacani elképzelését is. És mielőtt ezt az amúgy csupán zárójeles megjegyzésnek szánt Lacan-vonalat bere- keszteném végre, idekívánkozik, hogy a kötet utolsó mondata, a „MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS" olvasható e lacani narratíva reflexiójaként. így a Bevezetés... nem-lineáris corpusán belül anarchisztikus módon mégiscsak fellelhető egy koherens szál, ami az imaginárius és a szimbolikus stádiumain keresztül vezet el az ezekre vonatkoz(tathat)ó elméleti reflexió kimondásáig, az én (hamis) öntudatra ébredésének lacani eposzát szőve bele a Bevezetés... szövegfolyamába. És hát a pontosítás vágya a már említett 1986 utáni művekben is egyértelműen a szövegek egyik kiemelten fontos mozgatója lesz, a „térségi", az „apa" és „anya"-regé- nyek (ez a címkézés persze felületes, hiszen minden esetben a genealógia, a származás felfedésének egymásba csúszó szimbólumairól van szó) tovább árnyalják a Bevezetésben megképződő „én" körvonalait, igyekeznek megszilárdítani annak meglehetősen szétzilálódott kontúrjait. Ebből a szempontból az Egy nehéz nap... különösen fontos szövegnek tekinthető, hiszen a világrajövetel itt rögzített pillanata jelölheti ki a szubjektum narratívájának azt az origóját, ahonnan az identitásképzés kérdésköre, történetté formálódása egyáltalán értelmezhetővé válhat. A „születés" körülményei egyfelől nyilván meghatározóak a fejlődés további alakulására nézvést, ugyanakkor a születés mozzanata éppen az az üres hely, hiány, amit a későbbi célelvű struktúrák termelése próbál (mindhiába) kitölteni és értelemmel felruházni - érdemes ezért közelebbről megnézni e jelentőségteli éjszakáról tudósító szöveg kísérletét, ahogyan megpróbálja magát visszaírni a kezdet pillanatába. Az önéletírás - írja Lejeune - már elejétől fogva befejezett, mivel a kezdődő elbeszélésnek a leírás pillanatához kell érkeznie. Az Egy nehéz nap... mint kezdet és egyben aktuális végpont már csak ezért is magába sűríti azt a tudást, amely az eredet rögzíthetőségét a jelenig ívelő időbeliség tapasztalati vonatkozásaival visszamenőlegesen ruházza fel. 7
