Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Buda Ferenc: Derű – ború (Tűnődések fehérről, feketéről)
megessen a szíve azon a láthatatlan, ismeretlen másikon. Olyannyira, hogy végül ő maga szorul egy kis vigasztalásra. * Vigaszra egyébként időről időre - úgy lehet: egyre gyakrabban - mindannyian rászorulunk. Nincs ebben semmi szégyellnivaló: az a hajdani riadt kisgyerek - rendszerint egészen parányira zsugorodva - itt szorong bennünk ma is. Ám arcunk szaporodó ráncai, a szó mindkét értelmében felnőtt gondok s a világ és magunk különféle ügyeiben való örökös loholásaink folyton elterelik a figyelmet róla, így hát csak nagy ritkán vesszük észre a jelenlétét. Mindez - de főként az előző bekezdés első mondata - (ami persze az utána következőkkel együtt sem számít világraszóló felfedezésnek, sőt igazán újszerű megállapításnak sem) annak kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy néhány napja meghalt Kiss Lajos nászunk, Péter fiunk apósa. Falusi földművesek ivadéka volt Lajos, maga is a paraszti sors választottjaként dolgozta végig egész életét gyermekkorától fogva egészen addig, amíg csak emelni-mozdítani bírta a tagjait. Ezenfelül több évtizeden át - közmegelégedésre - még a kántori szolgálatot is ellátta faluja, a Csornától déli irányban egy jó iramodásnyira fekvő Pásztori római katolikus gyülekezetében. Feleségével, Erzsikével együtt hét gyermeket: öt lányt meg két fiút neveltek fel a nyomasztó, sőt olykor gömyesztő gondok közepette is tisztességben, beléjük ültetvén a tudásvágy, a munkaszeretet s az egymás iránti hű felelősség élethossziglan termő magvait. Gyermekeik mindegyikének kenyeret adtak a kezébe, s azok képességeihez és törekvéseihez mérten iparkodtak mindnyájukat kitaníttatni legalább közép-, ám ha valamelyik fiú vagy lány tehetséget és hajlandóságot mutatott rá, akár felsőfokon is. így aztán orvos meg agrármérnök éppúgy van köztük, mint vasúti alkalmazott. Legkisebbik lányuk, Andika, aki a mi Péter fiunkkal kötötte össze az életét, a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakát végezte el; diplomakoncertjén sokakkal együtt mi is meggyőződhettünk nem mindennapi tálentumáról. Utóbb a brüsszeli zeneakadémiát is elvégezte.Veleszületett adottságain túl minden bizonnyal a szülői ház felnevelő közegéből hozott útravalónak is a javára írandó, hogy amikor zenei pályáját megoldhatatlan gondok miatt - valamennyiünk bánatára - félbe kellett szakítania, volt benne erő és elhatározottság, hogy mindent elölről kezdjen egy egészen másfajta szakterületen, s ott is becsülettel megállja a helyét. No de nem róla akarok most beszélni, hanem az apjáról. Erőteljes, jó kötésű, igen értelmes, időskorában is fogékony elméjű, eleven észjárású, s bátran kimondhatom: tehetséges ember volt Kiss Lajos nászunk. Ha az idő engedte, s volt kinek, nagyszerűen tudott mesélni; ritka együttléteink alkalmával magam is gyönyörködve hallgattam jóízű, hamisítatlan rábaközi tájszólásban előadott történeteit. (Milyen jó lett volna valami hangrögzítővel megőrizni legalább néhányat közülük!) Vonásait az utódok néhánya viseli tovább. (A többi az anyáét.) Vele azonos keresztnevű fiával ha találkozom - mintha őt magát látnám néhány évtizeddel fiatalabb kiadásban. Külsőleg Andika is főleg az ő alkati jegyeit hordozza; a zenei vonzalmakról és adottságokról nem is szólva. Ám a genetikailag átöröklődő testi, lelki és szellemi hasonlóságokon felül azokkal legalábbis egyenlő, ha nem nagyobb súllyal esik latba a szülői példamutatással hitelesített családi nevelés hosszú távú hatása, amiben része volt Lajos és Erzsiké hét gyermekének. 19
