Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Dobás Kata: Kontúrok (Farkas Wellmann Endre: Lucius Domitius lázbeszéde)
Dobás Kata Kontúrok Farkas Wellmann Endre: Lucius Domitius lázbeszéde Azt hiszem, mindenképpen üdvös az olyan jellegű értelmezések egyre nagyobb térnyerése, amelyek Farkas Wellmann Endre költészetéből nem elsősorban az obszcén kifejezéseket vagy az irodalomelmélet heveny utálatának mértékadóságát emelik ki - azaz „a fa(sz) mögé látnak" (Orbán János Dénes) -, és igyekeznek a bölcsésztudományuk ellen intézett, személyes támadásként felfogott sorokat is lenyelni. E két jelenség természetesen nem függetleníthető Farkas Wellmann munkásságának egy részétől, s erre igen jó példa lehet az idei évben megjelent kötet, ami a költő eddigi és legújabb verseiből közöl válogatást, egyszerre keltve így az összegzés és a szükségszerű hiány érzetét. Jelen gyűjtemény első ciklusának címe Anna-érzés, ami a folytonosság megteremtésének igen magas fokú igényéről árulkodik, hiszen Farkas Wellmann legutóbbi kötete címének egy részével azonos. A kezdő verseket tekintve erősödhet ezen benyomás, hiszen a lírai darabok a költő megjelent köteteinek időrendjére építve sorakoznak egymás után. A mottóul kiválasztott sorok tulajdonképpen jól illusztrálják Farkas Wellmann elsődleges poétikai törekvéseit: „aki ott állt háttal a vers mögött / a múlt-rajzolta foltos vásznon / visszatartja a színeket / s kontúrja átüt a hiányon". A vászon a hiány metaforája, s ezen át látszik Anna kontúrja, aki valamiképpen a színek eltűnéséért is felelős, vagyis a lírai én számára csupán a fekete-fehér színegyüttes látható. Ez a motívum egyébiránt más Anna-versekben rendre visszatér, úgy mint a címadó versben, a Primitív parafrázisban vagy Az árny, ki egykorban („s a belső vers-mögötti / és foszladozó vásznon / nem lászik az az arc sem / csak hullafolt az árnyon"). Ahogy Afra János is fogalmaz,1 a nagy ívű hagyomány vállalás ezzel a nőalakkal nyilvánvalóan nem lehet véletlen, és nem csupán tematikai, de poétikai ismérvekre való egyértelmű utalásként tartható számon. A költői pozíció azonban teljesen más a Juhász Gyula-versekéhez képest, sokkal inkább dominál ugyanis Annának mint ténylegesen, fizikailag halott szeretőnek a felidézése, s ez természetesen ebből az utólagos értelmezési pontból egészen más megvilágításba helyezheti nemcsak a jelenlegi, de a korábbi költőelőd pozícióját is. Mindehhez szükségszerű hozzáfűzni, hogy az Anna-érzés beszélője sem léphet ki Anna ihletettségének „bűvköréből", noha iróniája jelzi az igényt arra a távolságtartásra, amely sok esetben igen produktívnak bizonyul. Azért tartottam tehát fontosnak hosszabban elidőzni Farkas Wellmann verseinek ezen csoportjánál, mert úgy vélem, bizonyos jellegzetességek itt sűrűsödnek össze leginkább, és olyan motívumháló meglétét biztosítják, amely „kevesebb szállal szőve" ugyan, de megtalálható a költő más típusú költeményeiben is. 1 „Formálódó mítosza pedig anyanyelvi irodalmunkban Balassitól Juhász Gyulán át Orbán János Dénesig folyamatos alakulásban volt eddig is... A textusok láncolata újabb és újabb réteget halmozott az Anna név köré, sokszorosan felülírva a mögötte húzódó alapstruktúrát, s ez korunk magyar nyelvű irodalmában mondhatni, hogy direkt, vezérelt folyamattá vált." Afra János: Az Anna-érzésf hiába földeled! Új Hegyvidék, 2008. tavasz-tél, 217. 110
