Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Füzi László: Világok határán – ikerkönyv – (részlet egy készülő könyvből)
16. A „celi" vonalon régi motorvonat járt, telente a szél alulról befújta a felkavart havat. Kabátban ültünk a kocsiban, de mindegy volt, mentem-mehettem haza. Néha kocsikat is akasztottak a motorvonat mögé, régi, fapados kocsikat. Úgy is hívtuk az egész vonalat, fapadosnak. Sárga-bama facsíkok váltakoztak a padokon, az egész vonat múzeumba illő volt már akkor is. Aztán a „celi" vonalat megszüntették, egy idő után felszedték a síneket, így a töltésen nyugodtan biciklizhettünk, a kisállomás épülete pedig málladozni kezdett. Soha nem tudom már meg, hogy állomásnévként mi szerepelt rajta. A másik vonalon, igaz, inkább később, utaztam Győr irányába is, ezen a vonalon viszont sohasem mentem Celldömölk felé, egyetlen állomás erejéig sem, így azt sem tudtam, hogy ebben az irányban mi volt a falun túl. A falun túl egyébként laktanya volt, nem is laktanya, hanem légi megfigyelők állomáshelye, csak hallottam róla, de nem láttam sohasem. Focistáink ott katonáskodtak, onnét gyalogoltak a házunk előtt edzésre, legalább öt-hat kilométert kellett megtenniük oda, s aztán ugyanannyit vissza. Mindezen túl újabb falvak következtek, Csapod, Cirák, Beled, soha nem láttam őket. A laktanyát Bregencznekhívták, pontosabban a Bregencz-majorban volt, mi Pregencnek mondtuk, lokátorállomás volt ott, a visszaemlékezők szerint mintegy 150-200fő teljesített benne szolgálatot. A falun kívül volt, soha nem láttam, csak a hírét hallottam. Fontossá akkor vált számomra, amikor a falutól való első elszakadásomkor, a szegedi egyetemi felvételi időpontjában Lagzi István tanulmányában találtam rá való utalást. A felvételi után utaztam haza, ráadásul olyan vonattal, amelyik éjszaka Kiskunfélegyházán időzött, s akkor, egy frissen vásárolt folyóiratszámban rátaláltam a jelzett tanulmányra, melyben arról volt szó, hogy az 1939 után hazánkba érkező lengyel menekülteket többek között Fertőszentmiklóson helyezték el, a Bregencz-majorban. Ezt olvasva az otthoni világ ismét valóságossá vált számomra, s hirtelen fogódzót találtam magamnak. Könnyen írtam le, hogy Lagzi István egyik folyóiratban megjelent tanulmányában találtam utalást „Pregencre", valójában azonban nem tudom megmondani, hogy az írás melyik lapban jelent meg. Az emlékezetem azt rögzítette, hogy még a szegedi pályaudvaron vettem egy Új írás-számot, abban jelent meg az engem az otthonosság élményével megajándékozó írás, de az az igazság, hogy 1973-ban nem jelent meg Lagzi Istvánnak írása az Új írásban, és más folyóiratban sem, az egyetlen szóba jöhető tanulmánya abban az évben a Soproni Szemlében látott napvilágot, azt viszont egészen biztosan nem vehettem meg a szegedi állomáson. Akkor hát mit olvastam akkor, s milyen történéseket helyezett egymás mellé az emlékezetem? A kérdésre nem tudom a választ. 17. Nézem a leírtakat, látom, ha a régi világról beszélek, mindig a mi szerepel, sohasem az én. Nem véletlenül. Ha közösségre gondolok, az én életemben a falu játszotta a legnagyobb szerepet. Pontosabb, ha azt mondom, hogy gyerekkorom32
