Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Tornai József: Haraszti, Némedi, 1943; Ó, testvérem!; Az egyik utolsó ének; De kitől kérdezem? (versek)
a nyolc boldog tudatlan, nélkülük lecsügg szürkülő fejem, és nem értem: csöndjeim miért töri meg a nyolc halott, a nyolc gyerek, mindegyik bokor szárnya lett, kering velem, fölöttem, nyár, éjfél, eltökélten útnak ered, te, néma hold, nem néztél ránk le akkor: jövőnk előjátéka volt, sötét, nem szabadulhatok ekkora fájdalomtól. r O, testvérem! Itt találtam a kapu előtt. Egy varangyos békát eltaposva. Úgy megijedtem tőle, mintha csillag volna. Itt élt titokban ez a bölcs állat - hányszor csodáltam meg gyerekkoromban! és most egy hülye az autóban észre sem vette, hogy ráhajt. Hát lakhatott itt a hegyen? Lapos, lapos volt már teljesen, de egyben még a farka, négy görbe lába, hangyák lakmározták, kopogó bőrtetem. Hogy fóltámasztanám, ha tudnám: ugráljon, menjen, bújjon el a bokrok alján! O jaj, csak élne! Tavaszi béka- ümmögést a kertben hogy szeretnék! Vadászhatna kedvére szúnyogot, szöcskét. De kiszáradt a szeme, fejének a roncsa megadón lapult az útest közömbös, kerék-csíkozta aszfaltjára. Hogy lehet, hogy nem tudtam rólad? De így, de így, de holtan csak sirathatlak. Miért nem tudtalak megvédeni, ó, testvérem!
