Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Markó István: "A lélek csöndes, de töretlen ellenállása" (Cs. Szabó László életműsorozatának kezdete)
„A lélek csöndes, de töretlen ellenállása" Cs. Szabó László életműsorozatának kezdete A Mundus Kiadó gondozásában látott napvilágot a tavalyi esztendőben a Cs. Szabóéletműsorozat első kötete Hódoltsági irodalom - Az irodalom államosításától a forradalomig címmel. Az államosítás és a forradalom, vagyis az 1950-1956 között összegyűlt Csé-cikkeket, -kritikákat a kiváló irodalomtörténész, Czigány Lóránt rendezte sajtó alá. Czigánynak, Cs. Szabó tisztelőjének és barátjának ez volt az utolsó munkája, aminek megjelenését sajnálatos módon már nem érte meg. Ám a szövegekhez fűzött megjegyzések, kiegészítések, magyarázatok az ő tollát dicsérik. Többek között mindjárt az Előszóban feloldja a sok helyütt ma is tévesen szereplő Cs. predikátumot, illetve a később felmerülő számos textológiai kérdés közül is sokat megválaszol. Ezzel - szögezzük le - nem a bizonyítványát magyarázza, sokkal inkább az olvasót tájékoztatja a szerkesztői megfontolások mibenlétéről. Ilyen például a lazán alkalmazott kronológiai sorrend, amivel egyrészt kiadói kompromisz- szumnak tesz eleget, másrészt ad egyfajta ívet a vitatott hangvételű cikkeknek: például az azonos tematikájú írások egy csokorban foglalnak helyet. Ezzel azonban azt éri el, hogy néhány helyen lapalji jegyzet szükséges az oda- és visz- szautalások felfejtéséhez. Ez nem is lenne probléma, csak sajnálatosan az egyik hiba éppen egy ilyen jegyzetben található a 188. oldalon. Ott Madách Tragédiájáról van szó, és a 191-194. oldalon írtakkal hozza kapcsolatba az egyik megjegyzést, ahol pedig nem találjuk az erre vonatkozó referenciát. Mindezek mellett a helyesírás kérdését is tisztázza Czigány Lóránt. Nagyrészt Csekefalvi Szabó elveit követték a szerkesztők, viszont elhagyták „a korabeli külföldi nyomda idioszink- ráziáit", valamint a cirill betűs szavak és nevek átírását is egységesítve tárják elénk. Czigány személye tehát mindenképpen jót tett a kiadásnak, hiszen ő nem pusztán azért érezte át e sorok jelentőségét, mert jó viszonyban volt Csévél, de saját bőrén tapasztalta meg, milyen emigrációban élni. Végig érződik Cs. Szabó ezen munkáin az is, hogy az országtól elszakadva is él benne „a lélek csöndes, de töretlen ellenállása" az akkori magyarországi - és nem magyar (!) - irodalommal szemben. Ha elolvassuk ezt a kötetet, be kell látnunk, hogy korántsem a legjobb Cs. Szabó László- írásokat tartalmazza, azonban mégis kihagyhatatlan és fontos szavak alkotják e cikkfüzért egésszé. Ugyanakkor, ami az előnye, az egyben kárára is válhat, hiszen - ha kötetként tekintünk ezekre a már-már esszészerű kritikai írásokra, akkor - a korszakkal és az uralkodó hatalommal szembeni olyan mértékű negatív erő sugárzik felénk, amilyet nem sok helyen olvastunk. Ráadásul többször megeshet, hogy az olvasó a sok gondolatismétlés miatt elsiklik a mondanivaló felett, vagy esetleg megunja a könyvet. így például a Rákosi-rendszer és a szovjet személyi kultusz Orwell regényeinek világával való párhuzama is több ízben, hasonló szavakkal kerül elő. Az ezzel kapcsolatos állítások persze igaznak bizonyulnak, ám sajnos a sokszori hangsúlyozás miatt elvész belőlük az az él, ami a korban valószínűleg megdöbbentette Csé olvasóit. Viszont, ha a cikkeket külön-külön olvassuk, aszerint, hogy éppen milyen téma érdekel bennünket, akkor - a Hódoltsági irodalom ívének kárán - igen gazdag háttéradalék bukkan elő a leleplező hangú, kemény kritikák sorai közül. Az egész művet tekintve érdekes lehet megfigyelni, hogy, bár a cikkek főleg bírálják a korszak vezetését, a legelső, bevezető írás üdvözli a kommunizmus beáramlását, és a jobblét reményében fogant. Az Ostrom után címet viselő nyitódarab több szempontból is rendhagyónak tekinthető. Nem elég hogy a hangneme bizakodó, ráadásul nem nevezhető igazán cikknek, hiszen ez Cs. Szabó László saját naplójának 1945 februárjából származó bejegyzések részleteiből összeállított írás. Vagyis időben sem kapcsolódik a kötethez. Ugyanakkor Czigány Lóránt úgy gondolta - tegyük hozzá gyorsan: nagyon helyesen -, hogyha ezzel kezdi a Hódoltsági irodalmat, azzal elveszi az olvasótól a gyanú lehetőségét, hogy Csé esetleg már eleve negatív attitűdöt táplált volna a kommunizmus irányába. A Hódoltsági irodalom cím is jelzi - ami egy, a Hungária hasábjain megjelent cikkre utal -, 111
