Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - SZÁZÉVES A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEP - Bacsa Gábor: A borzalom, a fajok eredete és a fantázia (Benes József „Figura-albumáról”)
csak a csúcs(a) látható. Mintha a fókusz, a felbontás adott fokán nem lenne garancia arra, hogy a sorozat készítője, gyűjtő nem emel be más lényt is a gyűjteménybe, hibázván a faj meghatározását támogatni hivatott anyag összeállításában. Az alap eredete A sematikus ókori egyiptomi figurativitást nemcsak érvényének általánosságával, hanem konkrét azonosságaival is felidéző testábrázolás nyomán minden képen enyhén és görbülve dőlő testek láthatók.3 Fontos, hogy (szintén az ókori előképre emlékeztető módon) a lábak sohasem állnak egymás mellett, vagyis egyik a másikat sohasem takarja. Ez arra szolgálhat, hogy az egyébként férgekére emlékeztető fiziognómia a gerinces, két lábon álló lények, például az emberé felé közelíthessen. A felületek, burkolatok rögzítései, a varratok, implantátumok, sérült vagy hiányzó felületek gyakran a néző felé vannak fordítva. Ahogyan az ókori rögzítési technikák egysíkúsága alkalmas volt arra, hogy a korban az emberről alkotott ismereteket és vélekedéseket megszámlálhatatlan területre lebontva átadja, Benes képeinek monomániásan, újra és újra azonos módon pozícionált alakjai egységességük révén jól rendszerezhető, noha rendkívül sokrétű benyomásanyagot szolgáltatnak. A teljesen ismeretlen eredetű alapalak mindezek eredményeképpen számos megfontolásra ad alkalmat. Elsősorban ismeretlensége, másodsorban néhány emberi jeggyel tartott kapcsolata miatt. A rokonszenv, melyet a háziállatok vagy az emberszabású majmok magukkal szemben az emberben felébreszteni tudnak, nagyban köszönhető az arcok között fellelhető hasonlóságnak. Elképzelhető, hogy az utálat vagy az iszony is ilyen nyomok felfedezéséhez kapcsolódik. Az idegenség, az azonosulás lehetetlensége, melyet a hasonlóságnak a szemöldök mozgásában vagy a testtartásban létrejövő mozzanata állandóan kibillent, elvonttá és ugyanakkor elfeledetté válik, és a kapcsolat ezen ambivalenciája is felelhet a határt átlépő ember (gazdi, kutató stb.) lelkiállapotának meglepő intenzitásáért, a problémamegoldó stratégiák pedig az áhított egykedvűségért. Benes képein a szemlélő nem embert és nem állatot lát, és ezt fel nem ismervén, emberi megértő készségeinek csupán félig birtokában sem-állat-sem-emberként mutatkozik meg. A tökéletlenséget, a meghatározhatatlanságot látja, és a zavar feloldására (mert nem lehet szeretni a nem emberit, állatit, rútat) nem tud egyebet, mint esztelenül, inadekvát módon cselekedni: értelmezni. Eltorzított-allegorikus embert vagy emberiesített-allegorikus férget lokalizál. Az albumban egy pillanat van, az utolsó előtti, ahol az alak-séma eltűnik, a félig oldalról ábrázolt nyúlánk alak helyett kör alakú, kerekded figura lesz látható. Lehet, hogy teljesen új alakról van szó, de adódik az a magyarázat, hogy ez nem más, mint az eddig látott lény kötések, fűzők, leszorító eszközök nélkül. (Az különösen érdekes, hogy a művészről készült fotón éppen e két kép egyike születik.) Mintha a felületek, a leszorítottság különböző állapotainak leltárja után megsejthető lenne az eredeti állapot. Persze az is elképzelhető, hogy a laza, tartás nélküli, szétfolyó-szétterülő test képét a tartás elsorvadása magyarázná, a külső tartóelemek ugyanis feleslegessé teszik a test önálló stabilitásának kialakítását. Az értelmezői stratégiák és az önálló megértés, a benyomások alkotó feldolgozása közötti viszony hasonló törvényszerűségei igen könnyen beláthatóak. 3 Talán alaposabb nyomozást is megérne annak kiderítése, hogy lehet-e valamilyen köze az így megsejtett megfelelésnek Francis Bacon, a testek másik nagy torzítójának-vizsgálójának Egyiptom- csodálatához. 119
