Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Staar Gyula: Mindhalálig sugározta tudását (Emlékképek Simonyi Károlyról)
Kérem, hogy 2000. május 8-án 9.50-kor, az MTA Székház Elnöki szobájában megjelenni szíveskedjék. Kitüntetéséhez őszinte szívvel gratulálok. Budapest, 2000. április 5. Üdvözlettel: Glatz Ferenc Tisztelt Elnök Úr! Levelét, melyben az Akadémiai Aranyérem odaítéléséről értesít, mély hálával, nagy örömmel, ugyanakkor a szorongásba hajló szomorúsággal olvastam. A hálát és az örömet nem kell megindokolni, de a szorongás ebben az összefiiggésben érthetetlennek, sőt abszurdnak tűnhet. Szeretném ezt megmagyarázni. Nem vagyok sem álszerény, sem szerény. Mindig kritikusan szemléltem a világot, benne az embereket, de önmagamat is. A kritika nálam nem az elítélést jelenti, hanem a helykijelölést. Másokét és a magamét. Tehát az értékelést. Nem akarom saját érdemeimet kicsinyíteni, de ezekért mindig megkaptam a megfelelő elismerést. Azon a területen, amelyen elért eredményekért az Aranyérmet adják, én semmi érdemlegeset nem alkottam. Nem hiszem, hogy a történelem igazolni fogja ezt a döntést. A szorongásom másik oka, amiről Elnök Úr minden bizonnyal már értesült, az, hogy nem tudok jelen lenni a díj átadásánál. Ennek testi és lelki okai vannak, amelyeket egy nyolcvannégy éves embernél, azt hiszem, nem szükséges részletesen indokolni. Megoldásként azt javasoltam, és most tisztelettel kérem az Elnök Úr hozzájárulását, hogy helyettem fiam, Charles Simonyi, a Microsoft műszaki vezetője vehesse át a kitüntetést. Kérem továbbá hozzájárulását, hogy a díj átadása után „élőszóval" köszönhessem meg a magyar tudós társadalomnak a kitüntetést. Ennek realizálására Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője kazettára vette 4 perc, 25 másodpercig tartó beszédemet, amelyet a közeljövőben személyesen visz el az Elnöki Titkárságra, hogy ott a lebonyolítást megbeszélje. Mindezekhez kérem az Elnök Úr szíves megértését. További eredményes munkájához jó egészséget kívánok tisztelettel Simonyi Károly Herczeg János barátomtól kölcsönkértem rádiós magnóját, hogy a felvétel a lehető legjobb legyen. Ültünk egymással szemben, tartottam a mikrofont, Kari bácsi pedig elmondta az akadémiai közgyűlés résztvevőihez szóló köszönő szavait. Láthatta rajtam, egyre megrendültebben hallgatom. Mint ahogyan az Akadémia zsúfolásig megtelt dísztermében is egyre súlyosabbá vált a csend, amikor a magnószalagról megszólalt kissé fáradt hangja: Elnök Úr, tisztelt Akadémia, Hölgyeim és Uraim! Testi romlásom nem teszi lehetővé, hogy személyesen köszönjem meg ezt a magas kitüntetést, szellemi beszűkülésem pedig abban akadályoz meg, hogy hálámat az Akadémiához méltó színvonalon fejezhessem ki. Mindezekért elnézésüket kérem. Az ilyenkor szinte kötelező álszerénységet szeretném elkerülni, ezért a magam megnyugtatására keresem, és meg is szeretném találni a díj odaítélésének indokait. Konkrét tudományos eredményeimmel erre biztosan nem szolgáltam rá, mert ilyen fajsúlyú eredményeim nincsenek. Én ugyanis elsősorban pedagógus vagyok. De még a több mint fél évszázadig űzött pedagógiám helyességére vonatkozóan is állandóan kétségek gyötörnek: vajon az átadott ismeretek kiválasztásánál nem helyeztem-e túl nagy hangsúlyt az áttekinthetőségre, a logikai szépségre, háttérbe szorítva az alkalmazási lehetőségeket? Ért-e így valamit az ismeret, amit tőlem kaptak? 91
