Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Surányi Dezső: Kecskeméti baracksirató (A tradíció még feltámasztható?)
Timkó (1971) igen jó összefoglalást adott az örmény archaikus korról. Kr. e. 2500-2000 táján az urartuiak teremtették meg a Van-tó környéki műveltséget, a sémita népesség és kaukázusi elemekkel keveredett, s a közvetítő kereskedelemben is jeleskedtek az ókorban. Történetüket Faustos és Moses Choreni dolgozta fel - gazdaságtörténetileg is. Többek között - ebből tudjuk meg, hogy Ecsmiadzin környékén az első századokban különféle gyümölcsfajok kertjei díszlettek, s gondozásukban az örmény szerzeteseknek jelentős szerep jutott. Arzumanjan (1970) szerint a Jereván melletti Karmir blur erődjének ásatásakor, a Kr. e. 8. századból származó sárgabarackmagvakat találtak. De ennél jóval korábbi leletekről is tudunk. Arakeljan (1951) Gami vára és Sengevit romjai között közel 5000 éves barackmagvakra bukkant, a legrégebbi kőmag Ani városánál került elő. Arakeljan véleménye szerint a sárgabarack Közép-Ázsiából kerülhetett oda. Vagyis a neves archeológus megerősíti, hogy az Oksza (Amu-Darja) és Jakszara (Szir-Darja) közötti régió kiemelkedő szerepet töltött be a barack kultúrába vételében és elterjesztésében. Néhány más, így arab és keleti kútfő is tud az itteni ősrégi barackosokról. Az örmény szerzők és bizonyos orientalisták eltérően ítélik meg a Selyemút szerepét, mégis úgy tűnik, hogy a kínai őshonosság kétségtelen. Kínából egyébként több Armeniaca- faj származik. A legfontosabb ókori domesztikációs színhelyek azért is ellentmondásosan szerepelhetnek a forrásokban, mert adatbeli tévedések (taxonómiai gond), pontatlan fordítás, az írásos anyagok szövegkopása félreértésekhez vezethetett. Lehetséges, hogy a sárgabarack igen hamar Kínából elkerülve, a Fergánai-medencében és a két folyó közében önállósult, majd visszakerült az eredeti termőhelyeire. Az egyik fontos kútfő kellő alapot adott rá: „Szogdiánából jött egy titokzatos gyümölcs is, amelyet arany baracknak neveztek el, ez lúdtojás nagyságú volt." (Läufer, 1919) Érdemes foglalkozni részletesebben a kínai honosság kérdésével. A hagyomány szerint Fo-hszit (Kr. e. 3300 körül) unokája, Sen-nung követte a trónon, kulcsszerepe volt a mező- gazdaság fejlesztésében. Neve annyit jelent, mint isteni földműves. Állítólag ő tanította meg az embereket a földművelésre és a termények feldolgozására. Sen-nung valójában már rendeletileg írta elő a gyümölcsösök, így a sárgabarack telepítését is. Kr. e. 2000-ben kedvelt gyümölccsé vált a barack Közép-Kínában. Érdekességként megemlíthető, hogy mintegy ezer évvel korábbi az a csonteszköz, amelyen a sárgabarackra utaló legkorábbi írásjel megtalálható. Ennek ellenére későn jelenik meg a sárgabarack neve a kínai szépirodalomban. A Su-csingben és Si-csingben nincs szó róla, de a Jü császárnak tulajdonított San-haj- csingben többféle hszingről, azaz barackféléről olvashatunk, melyek a hegyek között teremnek. A sárgabarack-írásjelek alig változtak az évszázadok során, nem így azok fonetikája. A barack kínai eredetét erősítik meg Bretschneider (1881) levelei. Nevezett diplomata-botanikus ezt írja egyik levelében: „A No. 24 vadon termő barackfa a Peking-hegységből származik, ahol bőven terem. Gyümölcse 25 mm átmérőjű. Héja sárga, rajta liláspiros pettyekkel. Húsa vörösessárga, savanykás, de ehető. ” Kína régi helységnévtárában összesen 17 kisebb-nagyobb települést találtunk, melyekben a barack írásjele megtalálható. A sárgabarack kifejezést jelentő szavakra néhány példa. Három városka neve barackos kertet jelent (Hszing jüan), van sárgabarack-hegy (Hszing-san), sárgabarack város (Hszing-csang), sárgabarackforrás, sárga- barackvirág-falva, kajszira (Hszing-su), sőt Santung tartományban sárgabarack-oltár településnévvel is találkozunk. Elfogadható, hogy ezek a sárgabarack honossága mellett szólnak, bár igaz, hogy e nevek fedik is az egyes fajok valószínű areáját. A hszing (hin) nagyszámú előfordulása helységnevekben azt jelenti, hogy régóta termeszthetik is a sárgabarackot Kínában. 65
