Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 11. szám - Pünkösti Árpád: Egyperces Fischerek

valamikor a Brassói Lapoknál dolgozott. Bátyám volt a tulajdonos, én meg jóban voltam vele, igaz, akkor még Halásznak hívták, nem Brassainak... Mózsi bácsi nemcsak biztatott a disszidálásra, hanem szabályos ajánlólevelet is írt Brassaihoz. A második meglepetést az új novellája okozta. Arra sem volt még példa, hogy kéziratot mutatott volna, aztán maga az írás! Az elvszerűnek elköny­velt író szokatlan hangvételű elbeszélése arról szólt, hogy egy fiatal pár házassá­ga hogyan megy tönkre, mert nincs lakásuk, mert nem tudnak nyugodtan kefélni. Képtelenek lakáshoz jutni, kénytelenek együtt lakni a szülőkkel, nem tudják kitombolni magukat szexuálisan, amire rámegy a házasságuk. Nesze neked osz­tályharc! Egyébként íratlan könyvek könyve címmel kiadták az önéletrajzi regényét, a gyergyóbékási gyermekkor, amit ebben a kicsiny kárpáti faluban megéltek, legfeljebb dokumentum, de szerintem nem jó irodalom. Felpuffasztotta, nem az én ízlésem. Szóval egy teljesen kicserélt nagybácsitól búcsúztam el. Nem tudom, mi vál­toztatta meg ennyire a világnézetét másfél-két év alatt. Biztos, nem az utolsó felesége, az rettenetes nő volt, menekültem tőle. Valami szovjet fejes özvegye volt, a férjét az 1937-38-as tisztogatások során lőtték agyon, őt pedig bevágták a gulágra, ahol lehúzott vagy tizenkét évet. Szabadulása után is feszt puffogtatta a kommunista frázisokat. Nekem ez nem volt rokonszenves, soha nem tudtam vele megbékélni. Mózsi egyébként a budapesti Munkásmozgalmi Pantheonban van eltemetve - ha nem szedték még szét. Vicces, mert a legidősebb bátyja, Bernát - a család kapitalistája, aki isten tudja, hányszor váltotta ki őt a Sigurancáról -, ő meg egy izraeli kibuc temetőjében nyugszik... Házasságközvetítésért Öt font. Meg fogsz lepődni, az első nyugati kerese­temet házasságközvetítésért kaptam... Egy tizennégy éves ócska Volkswagennel csurogtam kifelé. Saarbrückenbe akartam menni először, mert ott volt az ismerő­söm, és ő megígérte, hogy küld nekem Bécsbe poste restante száz márkát. Mert én a következő dolgokkal vágtam neki a világnak: egy lengyel sátor, egy gumimatrac, másfél kiló szalonna, két kaniszter benzin és feketén vett harminc dollár. Pillanat: volt még körülbelül tíz kis kerek dobozos májpástétomom. Rohantam Bécsbe a postára, hogy felvegyem a száz márkát, de kiderült, amit senki sem említett a poste restante-ról, hogy ha tíz napon belül nem veszi fel senki, automatikusan visszaküldik a feladónak. így tettek, ők viszont elutaztak Kanadába nyaralni. Kínomban egyik kempingből mentem a másikba. Az első volt a Kemping Wien Süd, ott húztam le vagy három napot, utána elmerészkedtem Salzburgig, ahol felmentem a legolcsóbb kempingbe, valahová a város fölé, és ott lesátoroztam. A sátram mellett ott állt a román rendszámú ócska kocsim, és odajött hozzám egy 40-45 körüli szivar, és rettenetes angolsággal elkezdett göcseji tájszólásban beszélni, és rögtön rákérdeztem, hogy magyarnak tetszik lenni? Ah, persze, hogy­ne! Kiderült, hogy '56-os emigráns, mesterségére nézve vízszerelő, aki Angliában sok pénzt keresett, és egy szép utánfutóval közlekedett. Rögtön behívott a lakókocsijába, lepálinkáztunk, elkezdte szidni előbb Churchillt és az angolokat, aztán még keményebben az angol nőket, hogy rettenetes, kibírhatatlan társaság, utána elmondta a nagy szomorúságát, hogy hát bizony ideje lenne, hogy háza­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom