Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Fehér Zoltán: Szegény ember sorsát boldog Isten bírja (Családi levelezésünk mint a Rákosi-korszak dokumentumai)
Fehér Zoltán Szegény ember sorsát boldog Isten bírja (Családi levelezésünk mint a Rákosi-korszak dokumentumai) Ha Móricz Zsiga bátyánk, mint írta önéletrajzi ihletésű első sikeres novellájában, „megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is", én is elmondhatom ezt családunkról. 1951-ben ugyanis már második évfordulóját „ünnepelhettük" volna annak az eseménynek, hogy a fordulat évében, születésnapomon kicsiny nyomdánkat államosították. Az ínséggel nem illik dicsekedni, az okát nem szokás ünnepelni. De emlékezni kell rá. Az önálló iparosból nincstelen munkanélkülivé vált édesapám vándorbotot vett hát a kezébe, és elindult munkát keresni. Talált is rövidesen a félegyházi nyomdában. Onnan azonban talán egy fél év múlva mint „rohadt kiskapitalistát" kirúgták. Ezután a kecskeméti nyomdavállalat kéziszedője lett, de ott sem melegedhetett meg. Mivel nem akart szű- köcske fizetéséből békekölcsönt jegyezni, újból a kezébe nyomták a munkakönyvét. No de Félegyháza, Kecskemét még hagyján. Oda még naponta be lehetett utazni a vicinális vonattal Kécskéről. Akkoriban kezdett kialakulni a talajvesztett falusi lakosságból az az egyre növekvő ingázó réteg, amelynek életrevalóbb része később az újsütetű városi proletariátus alapjait képezte a panelvárosrészekben. Édesapám számára a közeli munkalehetőségek ezáltal megszűntek, így fölutazott Budapestre, ahol akadt végre egy méltánytalan, rosszul fizetett állás, onnan azonban már csak hétvégeken vonatozhatott haza. A pesti nyomorúságos albérlet egy lebombázott, félig romos lakásban a maga hozta vagy vette reggelivel, vacsorával, elemésztette keresetének nagy részét. A „sikeres" elhelyezkedésről ő maga tudósított. Hosszas kilincselés után vége sikerült elhelyezkednem. De csak rokon szakmában. A Kártyagyár Nyomda N. V. vett fel segédmunkásnak. A litográfusoknál vagyok „tedd ide, tedd oda”. Ez nem volna baj, mert a munka könnyű, csak a fizetés gyönge. Havi 500-at kereshetek, de nem érem el havonta. Szerencsére 1,40 az ebéd, reggelire pedig fél liter tejet adnak ingyen. így tán 200-at tudok hazaadni. Állandóan valami pótkereseti forráson gondolkodom. És találok is bizonyosan. Nyári elhelyezkedésedről te is már most gondoskodjál, mert Szolnok nem biztos. 1950. szeptember 29-én kelt levelében örvendezik magyar-ének-zene szak választásomnak, aztán biztat, bátorít, hogy tanuljak. Régészkedési hajlamodat is kielégítheted - írja, persze néprajzira gondolván -, mert a népzene területén még feltáratlan kincsek vannak. Aztán egy apró hír új munkahelyéről: Én kétszáz forintos békekölcsönt jegyeztem. (Már nem merte megtagadni a jegyzést! F. Z.) Norma, darabbér még nincs, de hamarosan lesz. Én már akkor - mint az a fentiekből látható - mindannyiunk szerencséjére a szegedi pedagógiai főiskola hallgatója voltam, nem láthattam édesanyám hősies küzdelmét a nyomorral. Nem láthattam, de tudtam róla szüleim leveleiből, és nagy ritka hazalátogatásaim tapasztalataiból. Az 1950-es érettségim után, hogy családunkon segítsek, egy szolnoki 72
