Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
fordítva, a táj démonizálódik általa. Itt a hajfésülés kellemetlen sercegése és „eszelős-boldog mosolya" már nem a bűnbocsánatot és a megváltódás esélyét jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy nincs megtisztulás, mert nincs, aki megbocsásson. Mindez természetesen az én látomása, akárcsak az ötödik szakasz képsora, amelyben a beszélő már nem hisz abban, hogy a kimondás, a bibliai értelemben vett pozitív töltetű metaforizációnak értelme lenne („prédikáljam hülye vizeknek, / hogy a Mennyek Országa ők"?). A vers szövegvilága dekanonizálja a bibliai nyelvezetet, amely egyúttal kanonizációs gesztus is: küzdelem a tökéletes nyelv, az isteni nyelv újraalkotva történő megőrzéséért:82 83 „Futkos pupillám, mint a réten szemét közt turkáló kutya, papír, papír - Isten nevét nem írom reád többé soha. ” A magára maradt ént, alkotói helyzetét (a vershelyzetet) rögzíti az utolsó szakasz, amely alátámasztja a második-harmadik strófa kapcsán kifejtett álláspontunkat: az én teremtő, aki írás révén, szó által hoz létre világot, Istent. Az Isten szó a teremtett, az én az alkotó, aki önmaga nyelvben való hozzáférhetőségéért, az eszményi nyelvért küzdve törli a hagyományt úgy, hogy közben mássá transzponálva, újrahangszerelve, egyéni világaként szólaltatja meg. V. 3. Az isteni alkotás asszonánca (Tájkép fohásszal) A Tájkép fohásszal83 című vers az Égtájak célkeresztjén című kötet utolsó darabja, illetve a Baka által szerkesztett gyűjteményes kötet címadó költeménye. „Mindenképpen jelképes, hogy ez a vers képviseli (címével) Baka István költészetének teljességét"84, még akkor is, ha a költő által összeállított Tájkép fohásszal című kötet megjelenése óta - 2003-ban - napvilágot látott az összes verseket tartalmazó kötet.85 A verseim azért válhatott a teljes életmű szimbólumává, mert a költői szó, az isteni nyelv megtalálásának vágya, az Isten (?) által teremtett költői nyelv, a nyelvben létrejövő táj és az én áll a középpontban, amelyek Baka költészetének legfontosabb „szereplői", témái. Fried István kijelentése érvényes a Tájkép fohásszal című költeményre is: „Baka tájai allegorikus tájak, nem pusztán a költészet eredendő természete szerint fikcionáltak, hanem eleve olyképpen elvonatkoztatottak, hogy bennük, általuk az irodalom, a szó »valóságáéra nyílik rálátás. "86 A szó, a költői-isteni nyelv metaforikus táját járjuk be a vers értelmezése során. A költemény a címbeli szószerkezetnek megfelelően két részre tagolódik: az első öt szakasz a tájkép, az utolsó három strófa pedig a fohász. Mint nagyon sok Baka-versben, a táj itt is a viszonyított, ehhez társulnak viszonyítóként a költészet, az írás képzetei: „író82 Fried István szerint: „a költői írás őrizheti ama tökéletes nyelv emlékezetét, amelyet többen neveztek isteni vagy angyali szónak." In: Uő: Egy és megkettőzöttség, 190. 83 Baka István művei. Versek, 171-175. 84 Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 67. 85 Baka István művei. Versek, 2003. 86 Fried István: Egy és megkettőzöttség, 193. 88
