Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
Baka István olyan metaforákat teremtett, amelyekhez a továbbiakban is ragaszkodott. Az Isten, aki gyakran szétválaszthatatlan a Sátántól, számos más versében, költészete más szakaszaiban is megjelenik. Anélkül, hogy teljes értelmezéseket adnánk, jelezzük ezt a motivikus hálót. A Döbling című kötetben az Isten fűszála ciklusban olvasható A Nagy Vadász71 című vers, amelyben a címbeli metafora eggyé olvasztja a két képet. Az irracionalitást, a démoniságot és az apokalipszist teremtő Sátán eltűnik, az Isten pedig sátáni vonásokat ölt magára71 72 - irracionális, démoni erő, akinek teremtő ereje az apokalipszisben mutatkozik meg: „jár-kél közöttünk, és szemeiből ólomsörét pislog, s mi kushadunk." (2. szakasz) „Jár-kél köztünk a Nagy Vadász, az ég tükörromja alatt, s iszákjából a megsörétezett hajnalok vére a földre csepeg, s éjszakává visszafeketedik." (5. szakasz) A Circus maximus73 74 (amely szintén a Döblingben jelent meg) a létről a világ-cirkusz alapmetaforával beszél, amelyben a fentet „a mennybolt (...) kék sátora,", a lentet „a megsötétült / porond lucskos fűrészpora" jeleníti meg. A ponyvákon „átvülámlik a Semmi", amely a kisszerű, lefokozott világot kozmikus összefüggésbe helyezi, az ember sorsát kiszolgáltatottnak, a vége felé közeledő „előadás" (amely az élet metaforája) résztvevőit gyáváknak láttatja („hahotázunk gyáván"). A porondon „Isten és a Sátán / megunt bohóctréfái zajlanak", amelyeket az emberek néznek. Akárcsak az ókori rabszolgák, lefokozott, megalázott helyzetben láthatók a lét (volt?) urai. A Sátán és Isten szavak átértékelődésének vagyunk tanúi. A „Semmi"-nek, a teljes kiüresedés szimbólumának (új kép, nagybetűvel Baka költészetében!) alárendeltek, akárcsak az emberek, akiken talán épp azáltal uralkodnak, hogy elaltatják bennük a lázadás szellemét: nem adnak reményt, hanem gúnyt űznek az emberből, becsapják. A halál fenyegetettségében élő ember sorsának, a lét irracionalitásának válnak a kifejezőivé. Az összemosódott értékviszonyokat kifejező két kép ugyanannak a démonikus erőnek lehet a kettős megnevezése, jelezve azt, hogy a hagyományos jelölők kiüresedtek, az én számára kiüresedett a lét, a nyelv. Mindaz pedig, ami meg- és újraképződik, az az ember számára kétségbeejtő, tragikus. A Mefisztó-keringő74 című versben - amely először a Döblingben, majd a Farkasok órájában, a Liszt Ferenc-szerepversek sorában jelent meg - a Sátán uralma jelenítődik meg. Itt A Nagy Vadász ellenmotívumaként a Sátán szó képvisel minden hatalmat, isteni erőt: „rákezd a Sátán hegedűje", „húzza", „vonít", majd ismét „húzza". Világa félelmetes, apokaliptikus világ, amelyben nem emlékeztet semmi a gondviselő, könyörülő Istenre. Ha Nagy Gáborral együtt „az apokaliptikához kapcsoljuk (...) a végítélet felé vezető folyamat tragikus átélését, akkor az apokaliptikust és a démonikust szorosan összetartozónak tekinthetjük.”75 71 Baka István művei. Versek, 103. 72 Vö. Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 80. Nincs azonban igaza a szerzőnek abban, hogy a teljes Döbling című kötetben eltűnne a Sátán mint szókép. 73 Baka István művei. Versek, 125. 74 I. m. 177-179. 75 Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 90. 85
