Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
kicsi fekvőhelyet jelöl, amely a világra vonatkoztatva azt fejezi ki, hogy a lírai én szorong, tele van félelemmel és reménytelenséggel. Számára a létezés világba zártság: Isten és Sátán kettős királysága alatt él (amely manicheizmusra valló létfelfogást tükröz67). „Eső kopog az ablakon, minthogyha fakupában kockát rázna unatkozó börtönőröm, a Sátán." A lírai én bentről tekint kifelé, amely a reggeli ébredés mozzanatához társítható. Az ébredés, a bent tere is metafora, a lét ben tjének a megnevezése. A természeti jelenség hétköznapisága a viszonyított révén a versvilágon belüli metafizikus dimenzióba kerül: a kopogás-kockarázás összekapcsolása megidézi egyrészt a Körvadászat világának játék- motívumát, de itt az énre vonatkoztatva ez tragikusabbnak tűnik, mert a kocka nem tölti be játékfunkcióját, hanem a lét urának (aki itt a Sátán, az Isten pedig neki alárendelt) unaloműzésére szolgál. Ettől válik még félelmetesebbé az én léthelyzete. „A szél Isten szakálla, leng, ördögmancs - ág cibálja, s jönnek az Úr angyalai: a felhők bamba nyája." A harmadik szakasz metaforái megjelenítik a Sátánnak alárendelt Istent, aki a természetben mutatkozik meg: „A szél Isten szakálla". A démoni erőnek való alárendeltségét jelzi, hogy „ördögmancs - ág cibálja" (szintén metafora). Az „Úr angyalai: / a felhők bamba nyája" metafora ugyancsak az isteni (?) és természeti szférát összekötő kép, amely kifejezi, hogy nincs esély vigaszra, lelkesedésre. A nyájszellemet idéző sereg mintha metonimikusan a bamba, az értelem fényét nélkülöző urukra utalna. A vers mint nyelvi világ a bibliai nyelvet, a tökéletes nyelv emlékét őrzi68, amelynek nyomai (Isten, Úr, angyal) átrendeződve egy démoni retorikába íródnak be. A démoni táj metaforikus látványa után69 a vers második felében a lírai én közvetlenül önmagára is utal, illetve arról olvashatunk, amit léthelyzetéről, (nyelv)világba vetettségé- ről mond: „Nézek a szerteröppenő siheder-ördögökre - elgörbült, vérrozsdás karom: platánlevél pörög le." A „Nézek" szó a táj és önmaga nyelvi teremtettségét hangsúlyozza, illetve utóbbi démoni voltát. A szakasz egyetlen metafora: a platánlevél azonosítói a „siheder-ördögök" és az „elgörbült, vérrozsdás karom", amelyek motivikusan az első szakasz bilincskattanásának, a második szakasz sátáni kockarázást idéző esőhangjának és az Úr bamba felhőangyalainak 67 Rába György: Sátán és Isten foglya, 285. 68 Lásd Fried István Egy és megkettőzöttség című tanulmányát. 69 Isten „a világegész véges-végtelen köreiben a mitológia paródiája és parafrázisa egyszersmind. Szertefoszlik benne a nagyság isten-emberi (teológiai és nietzschei) álma, s romjaiból egy negatív előjelű, a Rosszat mitizáló s gyűlöletessé tevő panteizmus épül föl.” In: Rába György: Sátán és Isten foglya, 83. 83 r
