Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
Úgy ír, úgy alkotja meg Baka művét a költészet, a művészlétbe vetett hitének megingásáról, a sírássá oldódó forma perspektívanélküliségéről, hogy az erről íródó versszöveg, amely ekként az önreflexivitás szövege, szabályos formába zártan zenél az olvasónak. V. Az Isten metafora és a tökéletes nyelv Ha figyelembe vesszük azt a korszerű elméleti alapállást, hogy a modern líra önreferencialitásában ragadható meg a valóság dekonstrukciója és a vershelyzet személytelenítése, illetve ha mérvadónak tekintjük azt, hogy a poétikai funkció (a nyelv) elsőbbsége nem szünteti meg, hanem többértelművé teszi a referenciát55, és hogy a József Attila nevével fémjelzett, a 30-as évek után kibontakozó magyar lírában a teljességigény magát a képződöttséget állítja előtérbe56, amelybe - a fenti összefüggések alapján véleményünk szerint - Baka poétikája is beírható, akkor beláthatjuk, hogy Baka István költészetének Istene nem a transzcendens értelemben vett Isten. Ha így lenne, a szövegek megszüntetnék önmaguk - késő modem értelemben vett - nyelvi autonómiáját, és a referencialitás értelemszűkítő funkciója lépne működésbe. Baka Istene nem is a bibliai szövegek transzcendens ura, hiszen akkor a szövegek önmaguk határait tennék kérdésessé. „A versbéli Isten még vallásos költőnél sem a vallás Istene (legalábbis nem csak az), hanem valaminek a jelképe" - mondja Baka az egyik vele készített interjúban.57 Isten Baka szövegeiben metafora, szimbólum, allegória, aki a textusok teremtett figurája, nyelvlétében körülírható, interpretálható Isten. Ha végigolvassuk a Tájkép fohásszal vagy a Baka István művei. Versek című kötetek valamelyikét, megfigyelhetjük: a versek kétharmadában Isten a bakai világ része, jelen van mint szó, mint (Ady eljárásával rokon nagybetűs) szimbólum, illetve sok olyan vers is van, amelyekben nincs jelen expliciten a szó, de a szavak etimológiai holdudvarában tetten érhető. Ki is ez az Isten? Nemcsak teremtett, hanem maga is teremtő: mint trópus más trópusokkal együtt a szövegekben hozzájárul annak a kontextuális hálónak a létrehozásához, amelyben megjelenhet az én. így válik énkonstruáló princípiummá, s így lesz az én is nyelvi produktum, tehát ebben a viszonyban metafora. Ez természetesen az egyes versek értelmezéséből derül ki, mert ennek az én-Isten viszonynak annyi arca van, ahány versben ez körvonalazódik. Ezért gondoljuk úgy, hogy az allegória fogalma erre az Istenre csak mint terjedelmes, az egész versen végigvonuló, de semmiképpen nem egyetlen jelentéssíkot létrehozó kép érvényes. Sokkal inkább kaleidoszkópszerű metafora, amelynek értelmezése során megkerülhetetlen az én önidentifikációs vonatkozásainak körvonalazása. Bakát magát is sokat foglalkoztatta teremtett figurája. Istenéről szóló megnyilatkozásai alátámasztani látszanak a késő modem poétikai megfontolásokat. Ezek közül itt csak egyet idézünk: „a versben szereplő Isten nem a vallás istene, számomra a sorsunkat befolyásoló, 55 Kulcsár-Szabó Zoltán R. Jakobsonra hivatkozva a poétikai funkció elsődlegességét hangsúlyozza a referencialitással szemben. In: Uő: Önreflexió, szimbólum és modernség a poetológiai diskurzusban, 143-146. 56 Kulcsár Szabó Ernő: A kettévált modernség nyomában. A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján, 40. 57 Baka István: „Akkor vagyok a legszemélyesebb, amikor álarcot veszek fól". Beszélgetőtárs: Vecsernyés Imre, 237. 80
