Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - FALUDY GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA - Borsodi L. László: "Sátán és Isten foglya" (A költői képek mint világértelmező alakzatok Baka István költészetében)
és a bűnbocsánat kettősségét (Jézus Krisztus). A természethez szóló fohász a bibliai regiszter játékba hozatala révén a transzcendenst is megidézi. A természethez intézett ima a nyelv által megalkotott, tehát nyelvben létező a megváltódás esélye is. Ezáltal rejtetten a költői nyelv fontossága hangsúlyozódik. A felszólítás úgy értelmezhető, mint a harmónia vágya, tehát ami még nem valósult meg. Az „akácfa-jézus Krisztus" mint hapax legome- non, mint komplex költői kép a „Magdolna-zápor" inverziója: „Jézus Krisztus" a jelzett szó, „Magdolna" mint név a jelző. Ez kifejezi a nyelvi matéria, a grammatika szintjén is „Magdolna" alárendeltségét, illetve jelzi természeti és emberi tartalmak felcserélhetőségét és egyenrangúságát. A nőnemű zápor hangját megjelenítő „szoknyáiddal suhogva" sorra rímel a „füröszd zokogva" szószerkezet, amely egyszerre metaforizálja a hirtelen jövő eső hangját, és fejezi ki annak emberi minőségét, a bűnbánattal járó önmarcangoló zokogást. Már az első szakasz alapján megállapíthatjuk, hogy ez a táj emberi, hiszen lelki-erkölcsi tartalmak hordozója. Baka emberi tulajdonságokat és magatartásformákat transzponál a természeti világba.22 A metaforizáció tehát megszemélyesítéssel együtt valósul meg. Az alapmetafora újabb dimenziókkal gazdagodik a második szakaszban:23 „ Verejtékező vállán terülj szét csapzott hajjal! Orcádba szökő véred pírja Nagypéntek-hajnal." Az első két sorban a „Verejtékező" melléknévi igenév motivikusan egyaránt kapcsolódik az első szakasz „zápor" képéhez és a szenvedő Krisztus arcához, aki vérrel veríté- kezik. A váll az első szakasz akácfájának törzséhez, ágaihoz társítható, a „csapzott hajjal" képe pedig metaforikusán vonatkoztatható egyrészt az előző szakasz akácfájának lombjaira, másrészt a zápor alakja köthető a bibliai Magdolna hajához. A bűnbánat legnagyobb jeleként Krisztus lábát hajával törülgeti Magdolna, így lesz a táj a bűnbánat kifejeződése. A szakasz egy megnevező gesztussal zárul, amely inkább a bibliai szereplőre vonatkozik: Magdolna arcának pírja az azonosított, amely egyszerre fejez ki szégyent és lelkesedést; a „Nagypéntek-hajnal" mint azonosító pedig (és azon belül mint azonosító maga is metafora, tehát kettős metaforával van dolgunk), miközben visszautal a verítékezésre, Krisztus szenvedésére („Nagypéntek") és a szenvedésből fakadó megváltás reményére („hajnal"), kifejezi azt, hogy a szenvedés megváltás. Ezért tekintjük azonosító-azonosított kapcsolatnak az összetett szót. Magdolna bűnbocsánata, tehát metaforikusán - a tájelemekre vonatkoztatva - a zápor nem hiábavaló, van remény. A harmadik szakasz „Zuhogj" felszólító módú igéje ismét a természeti jelenség fogalomkörét gazdagítja a vers középpontjában a „Szakadj" variánsaként (az első és az ötödik szakaszban a „Szakadj" ige keretezi), de a folytatás ismét visszakapcsolja igei metafora-funkciójába. A „ha ily hatalmas, / csodát tehet a kín" sorok az eső zuhogását olyan távlatba helyezik, amelynek értelmében a természeti jelenség és a táj nemcsak a bűnbánat, hanem a szenvedés kifejezői is. Ezt támasztja alá a következő két sor metaforája, amelyekben a meggyfák gyümölcsei „Krisztus-sebek": „Krisztus-sebek fakadnak / a meggyfák lombjain." 22 Vö. G. Kiss Valéria: Baka István: Magdolna-zápor, 74. 23 Nem arról van szó - tisztázza Nagy Gábor -, hogy Baka költészetét néhány alapmetaforára lehetne egyszerűsíteni, hiszen a metaforák összetevői egymással motivikus, tematikus kapcsolatban vannak. In: Uő: „...legyek versedben asszonánc", 22. 71
