Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Szabó Gábor: Hamiscsőd és anyaghiba (Petri György hiánypoétikája)
legalábbis Heidegger azon véleményét figyelembe véve, mely szerint „A filozófia mindig akkor teljesíti be célját, amikor ott fejeződik be, ahol elkezdődött: a kérdésnél. "13 14 A rákérdező, pozitív válaszokat tudatosan kikerülő attitűd, a stiláris regiszterek keveredése, a nem tudás tudásának változatos megjelenítése - ahogy monográfusa fogalmaz: „a megoldhatatlanság formaelemmé minősítése"u - Petri verseinek szellemi habitusát talán leginkább Szókratész elméleti módszeréhez - illetőleg az azzal kapcsolatos vélekedésekhez - teszi hasonlóvá. Akit az Egy törvényre című versében egyébként kollegiális bizalmassággal: - „Mondd, Szoki, öreg szaki" - meg is szólít, a bürökpohár tartalmának esetleges maradékát firtatva. A „mi a tudás?" kérdésére Szókratész a Theaitétoszban, ismert bába-hasonlatán keresztül a meddőség képzetével hozza összefüggésbe a világos nem tudás negatív állapotának elérését.15 Anyjára hivatkozva a bölcsességet a terméketlenséghez köti, saját magát pedig olyan „gyilkos szülésznőként" láttatja, akinek dialektikája megöli az ideákat és a szilárd vélekedéseket. A kérdések, cáfolatok, a cáfolatok cáfolatainak egymást kioltó játékában a tudás valamiféle „magzati negativitás", a pozitív Tudást megelőző szabadság állapotába kerül, Sloterdijk ezért a szókratészi technikát a magzatosítás eljárásának nevezi.16 Ez a módszer meglehetősen analógnak tűnik annak a hiánypoétikának a megjelenítésével, ahogyan a Petri-versek a maguk ideológiai, ismeretelméleti vákuumhelyzetében a nem tudás rendszertanát építik ki. Ráadásul mindketten valamiféle egészelvű tudás lebontása nyomán jutnak el a kételkedés, a „magzatosítás" technikáinak kidolgozásához. Petri esetében ez tudvalevőleg a marxizmus világmagyarázó modelljéből történő kiábrándulás, ami magának a világképnek, mint koherens rendszernek az elhiteltelenedését jelentette számára. Szókratész pedig - Nietzsche szerint világtörténelmi fordulópontként - a görögség mitikus gondolkodásmódját tagadta meg azzal, hogy személyében jelent meg az első teoretikus ember, akinek fellépése után a tudásvágy mint hivatás objektiválódik. Az igaz-hamis elkülöníthetőségén alapuló tudásforma logikájában rejlő optimizmus azonban hamarosan megtapasztalja saját határait, szembesül a tísztázhatatlannal, megismerhe- tetlennel - „a logika maga köré tekeredik és a saját farkába harap" -, és ekkor tör fel a megismerés új formája, a „tragikus megismerés. "17 - azaz a Petri-líra szemléletmódját lényegében meghatározó viszonyulás. A tragikus, mert tárgy nélkül maradt megismerésként is jellemezhető szókratizmus magva Sloterdijk szerint a tárgy nélküli gnózis, mely kifejezés szerintem pontosan jellemzi a Petri-univerzum helyzetét is.. Ez a nyilvánvaló contradictio in adjecto ugyanis jól érzékelteti azt az oszcillációt, vibrálást, szemantikai mozgékonyságot - kettős látást -, ami a helyettiség poétikájának versbeszédeit határozza meg. Ez a tudásforma az, ami reflektált módon, egy ironikus spirál végtelenített sodrába kerülve jelenik meg Petri költeményeiben. Ha a tudásban van valami megnyugtató, akkor a nem tudásban pedig valami nyugtalanító, sőt szorongató rejtőzik, mintha az ismeretlen területről, amellyel a nem tudás szembesít, valami veszély leselkedne. Ezért - fogalmaz a maieutika egyik értelmezője 13 M. Heidegger: Schelling értekezése az emberi szabadság lényegéről, T-Twins Kiadó, Bp. 1993. 207. 14 Keresztury Tibor: Petri György, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1998. 162. 15 Theaitétosz, in: Platón, Összes művei, II. k. Európa Kk. 1984, 914-918. 16 P. Sloterdijk: Világra jönni - szót kapni, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1999. 69. 17 F. Nietzsche: A tragédia születése, Európa Kk. Bp. 1986.127. 85
