Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Fazekas Sándor: Kommentár egy novelláskötethez (Latzkovits Miklós: Laboda)
kápolna-kupolákat ihlető melleihez ennek a palacsintás asszonynak a sátrában keresünk kifejező képet: egy nagy sárgaréz serpenyőben liszt állt és ennek a tetejére dobott egy feltört tojást, - ahogy a liszttel enyhén elkeveredett tojás-packa csuszkált-hentergett a serpenyőben, végig együtt maradva, lágy domborulatokban, érett duzzadásokkal és kissé hervadt alácseppenéssel: az volt Ygraine keble. Lágyan omlott nagyon széles vállai felől, de a gyomra felett egy fél fóldgömb kanál felkapta és visz- szatolta: a csepp és a bolygó találkoztak." A nő testét vizsgáló tekintet csupán árnyalatnyit süllyed alább, de Ygraine bordáinak leírásához még távolabbi hasonlat kapcsolódik: „Alatta a bordák erősen kiállottak: megint kapcsoljuk össze Ygraine testét Pendragon történelmi körülményeivel, Pendragon egy éjjel (mikor a vár hídja alá telepedett zsinat, mely valami szentség hírében álló essexi férfiúról akart dönteni, mélyen elaludt) lement közéjük megnézni a szöcske-rágó Szent Jánoshoz hasonló »szent« és a feketében, bíborban meg hermelinben horkoló »inkvizitorok« társaságát: egy gyertya volt a kezében, és hosszú, csontvázszerű ujjaival védte a lángot a széltől, - ha valaki jól el tudja álmában képzelni ezeket az ujjakat, az rögtön láthatja a bordákat Ygraine mellei alatt." A leírás még hosszan folytatódik, s pszichologizálás helyett az egyetemes őrültségnek az angolos tobzódását, az őrültnek lenni mindenestül szenvedélyét tapasztaljuk benne. Egyébre aligha vetemedhetne az író, akinek első regényhőse, a Prae Leville-Touque-ja Antipsiché címmel indít folyóiratot, Halbert pedig a szertelenség angol racionalitásának megtestesítője. Betta4 később kerül a képbe, amikor a megejtő szépségű nővé változott Pendragonhoz keres modellt az író. Az Iniciálék és ámenek kötetben megjelent rész, amelyben a Franciaországban regnáló XII. és feledik Lys-de-Verre (Üvegliliom) királynőnek a pápa trónfosztására irányuló összeesküvéséről értesül az olvasó, bámulatos nyelvi mutatvány, harsogó opera buffa, vaskos középkori színjáték, ragyogó színészi és rendezői túlzásokkal. Mindenesetre nem hátrány, hogy nem derül ki, kiről mintázhatta a szerző a királynőt, bár sejtésem szerint ugyanaz a „debella kocsmatündér" lehetett a modellje, aki a Trumcsi bácsi kocsmájában írt Cicero vándorévei szövegébe is beszüremlett, az idióta királyfi alapmintájának kilétét pedig végleg ne firtassuk. Viszont a nyelvfilozófiáról a korábbi erotikus intermezzo után sem feledkezhetünk meg. Amikor Üvegliliom királynő halála után valami remek középkori szokás szerint egy pór halott otthonában rendezték meg a leendő, összeboruló testvériséget hirdető kommün szellemét az időben előretolva a gyásztort, a királynő eszement gyermeke, a következő szövegű táblát tűzeti ki a kiterített cigányasszony házának kapujára: „Itt várja az üdvösséget a legszegényebbek közül is a legszegényebb éljen a király!" S e nehezen elfogadható szerkezetű mondathoz nyomban hozzáteszi, igaz, zárójelben: „A két mondat között az eredetiben se volt vessző." Vagyis, tökéletlen világunkban egyetlen írásjel hiánya is hatással van a történet alakítására. A fő figurák: XIII. Apolló, a „teremtés részege"5, Pendragon, a szerelem mámorosa, az utóbbi középkori királyi mivoltán túlnőve mitologikus, inkább androgün, mint hermafro- dita lényként jelenik meg, de messze és mélyre visz a szerelemnek a kétpólusú alaptípusból rizomatikusan erkölcsbe és vallásba indázó fogalomkörébe, aminek leírása során már semmi se biztos, és legkevésbé se valószerű. Minden pompázatosán karneváli és egyben racionális, úgy tűnik, az író robogó fantáziáját, miként a regény írása idején Bettával praktizált szexuális színjátékait6 semmi se gátolja. Ugyanakkor a szövegbe beszüremlik 4 Harkai Schiller Pál pszichológus felesége, aki Szentkuthyval történt megismerkedése évében vált el férjétől, és 1937-től olyan fontos szerepet kapott az író regényeiben, mint amilyen kitüntető szerepet nyert szerelmi életében. 5 Személyében a dekadensek testesülnek meg, Blake, Rimbaud, Appollinaire. 6 Újabb kisműfaj, amire viszont fátylat borít a diszkréció. 100
