Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Botka Ferenc: Nagy Lajos király – Arany János – a Toldi szerelme nyomán Itáliában
Botka Ferenc Nagy Lajos király - Arany János - a Toldi szerelme nyomán Itáliában- Ne siess! - óvott Kabdebó Lóránt barátom, amikor negyedszázaddal ezelőtt arról beszéltem neki, hogy végre, ez egyszer Olaszországba is eljutok. - Ne siess - ismételte mindig oda fogsz visszavágyni. Igaza lett. Az első találkozást követően feleségemmel már csak ide kívánkoztunk vissza; évről évre itt töltve szabadságunkat. Soroljam indokainkat? Azért, mert az ország... derűs, barátságos, napfényes, színes, harmonikus, mozgalmas, kultúránk egyik bölcsője, zsenikben, művészi tehetségekben gazdag; éghajlata lágy, tengervize simogató; lányai, asszonyai vibrálóak és vonzóak, férfiai magabiztosak s természetesen hódítóak, a gyerekek hangosak (de még mennyire!), ám a hangerőt egészség, vidámság s jó adag huncutság színezi; hogy ezek között az emberek között az élet nem eseménytelenül folydogál, mozgásuk gyors, néha színpadias, s még az is mulatságos, ahogy néha széles gesztusokkal veszekedni kezdenek; hogy együtt mindez vonzó, szépséges vagy netán csodálatos, ezt már le sem igen merem írni. Nemcsak mert némelyik jelző elkoptatott, de felsorolásom is lassan stílusgyakorlatnak tűnhet... ...valamikor öt éve történt. Azelőtt sem tagadtam meg ezeken az utakon irodalomtörténészi hivatásom. Déry Tibor életműve kapcsán sorra kerestem fel szerzőm olaszországi útjainak színhelyeit: Perugia egykori külvárosát, s abban az egykori Maiotti-villát, ahol 1926 során meghúzódott és Az óriáscsecsemő című dadaista drámáján dolgozott; Assisi emlékhelyeit, amelyek „beépültek" az oda tett „zarándokutat" megörökítő hosz- szú költeménybe (700 éves Szent Ferenc vagy az Assisi-film); Caprinak azt a kis szállodáját, ahova 1928-ban visszavonult, hogy az első és egyetlen - s csak töredékként fennmaradt - magyar nyelvű szürrealista regényt fogalmazza (Az X. -ik emeleten). S természetesen elzarándokoltam a milánói Szent Ambrus-bazilikába, ahol A kiközösítő című regényének főszereplője nyugszik, nemkülönben Rómában, a Szent Kelemen-templomba, amelynek a milánói érsek életét időző freskóiból (Masolino munkája) ihletet/erőt merített. S az már csak ráadás, hogy kutakodásaim és a helybeliek útbaigazításával ráakadtam a Pisa közelében fekvő Camaiore egyik erdei zugában arra a magánüdülőre (a frankfurti Fischer Kiadó tulajdonosáé volt, ő ajánlotta fel Dérynék több havi alkotóházul), ahol A kiközösítő első fejezetei megszülettek. Ezek azonban csak afféle szorgalmi kiegészítések voltak kisebb-nagyobb részfeladatokhoz. Öt éve valami olyan feladatot kerestem, amely általánosabb vonatkozású, s irodalomtörténészként még szorosabban kötne össze e szeretve tisztelt országgal. Olyan munkát képzeltem el, amelyben köszönetem és hálám is kifejezhetném az élményekért, amelyekben itt-tartózkodásaim/itt-tartózkodásaink során részesei lehettünk. 67
