Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Sándor Iván: Huszadik századunk
ző századok egyike sem hozott létre annyi fércművet, annyi hazug badarságot, egyik sem tette tönkre olyan mértékben az értékelés kritériumait, mint a múlt század" (Antoni Libera). A végső ítélet: a század „maradjon meg a következő nemzedékek emlékezetében, figyelmeztetésül, intésül és annak bizonyságául, mit követhet el az ember a másik ember ellen... Hogy mi lesz a további sorsunk? Ez rejtély. Az emberiségnek azonban elővigyázatosnak kell lennie: el kell kergetnünk házunk tájáról Prométheuszt, és részt kell vállalnunk Sziszüphosz nehéz munkájában". 2. A „tárgyalás" egyetlen megközelítés a huszadik századról szóló könyvtárnyi szöveghalmazból. Azért választottam, mert közép-európai tapasztalatból született, de ugyanakkor - földrajzi-történelmi okokból - mentes azoktól a kölcsönösen mindig a másikra mutató reflexektől, amely általános közvetlen térségünkben. Érdemes a XXI. század - a „tárgyalás" óta eltelt - első évtizedének eseményeit összehasonlítani a XX. század első évtizedével. A közös, ami elénk tárul, a váratlanságok sorozata, amelyeknek az okai akkor is a megelőző idők méhében rejlettek: a kormányzatok alkalmatlannak bizonyultak a korszak folyamatainak feltárására; a nemzetiségi kérdések megoldatlanok voltak; a Monarchia mint államalakzat már fenntarthatatlannak mutatkozott. Mindezek következményeként „váratlanul" robbant ki az első világháború. A huszonegyedik század első évtizedének „váratlanságai" ugyancsak a megelőző idők méhében rejtőztek: a 2001 szeptemberi nagy terrortámadás a világterrorizmus jelképe az évtizedkezdet, a világválság megérkezése az évtized-befejezés; általános a tanácstalanság a megoldáskeresésben; a közép-európai zóna újabb leszakadása; azoknak a korábbi folyamatoknak a végjátéka, amelyek az európai kultúra évezredes értékeinek működésképtelenségéhez vezetnek. A kulturális korszakváltás összekapcsolódik a globális világválsággal és felerősítik egymást. Téridő élményünk: a história, a szakadék tér szokásos ideje; Nyugaton és Keleten (Közép-Európában) - a történelmi fejlődés sokszor említett különbözőségei következtében - más-másképpen, de lényegileg hasonlóan. Ezt minősítette Jean Baudrillard Nyugat és Kelet kölcsönös egymást fertőzésének. A folyamatok mögött érvényesül mindaz, amit Canetti a tömegnek az egyén feletti uralmáról, Ortega a tömegek lázadásáról és lázításáról, Cioran a kultúráról, Bataille a Rossz és a Bűn mindennapiságáról írt. Közép-Európa újra zavarzóna (amiképpen a XX. század elején); Magyarország - a történelemben folyamatosan - újra zsákutcás világ. Tehát: miképpen fogant meg mindez a XX. században? 3. Az első világháború befejezésekor a Romanovok, Habsburgok, Hohenzollerek bukásával évszázados társadalmi-államhatalmi formák omlottak össze. Akkoriban nézett szembe az európai szellem-művészet azzal, hogy az ingatag átmeneti formációk kialakulásával nagyjából egy időben indultak meg azok a folyamatok, amelyek együtt jártak a hatalmas kulturális korszakváltással. 210
