Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka

ben érvényesített nézőszögét. Ezért csak meghatározott napilapokat olvas, velük azonos hangoltságú tv-csatomákat néz. Előzetes ítéletei nyomán választja ki kedvenc íróit, színé­szeit, írástudóit és „lelkészeit". Csak őket nézi, olvassa és hallgatja: ők a hitelesség mércéi. Eközben bizonyára hevesen ostorozza a bukott rendszert, amely - úgymond - megfosztot­ta a szabad tájékozódás lehetőségétől. Mindebben korunk különleges paradoxonja tűnik elő: a nyitott és elfogulatlan tájékozódás elvi kívánatosságát s egyúttal állandó döntésre- választásra kényszerítő nyomasztó terhét a lezárt, dogmákba és előítéletekbe merevült gondolkodás sugallt biztonsága ellensúlyozza. A volt, avagy nem volt „igazi" rendszervál­tás címen folyó vita is sok tekintetben konstruált valóságok, vagyis értelmezési változatok között zajlik. Az effajta nézeteltérések nehézségei rendszerint abból származnak, hogy az előzetes­előítéletes értelmezési sémák elkerülhetetlenül szelektív módon kezelik a tényeket, a valósá­got. A tendenciózus módon kiszemelt részlet-tény helyettesíti az egészet. Nem hazudnak tehát, csak szelektálnak és „beállítanak". A TV lépcsőin 2006 őszén reszkető rendőrlányok, illetve a földön rugdalt tüntető látványa egyaránt valóságos. De egyik sem meríti ki a teljes és összetett valóságot, mindegyik csupán annak egy mozzanata. A szelektív valóságkezeléssel űzött játszmák a politikai és közéleti csatározások kedvelt eljárásai. Különösen alkalmasak az indulatok felszítására, főként akkor, ha az esemény drámai erejű képi látvánnyá is átfor­dítható. Ez valósággal kihívja a nyelvi túlfokozás fordulatait. Mindebben nem egyszerűen az elfogultság és előítéletesség tűnik elő. Az ember olyan lény, aki minden léthelyzetében, minden aktusában és minden reá adott reakció megvá­laszolásában mozgásba hozza önigazoló és énvédő indítékait és műveleteit. Még akkor is, ha ennek nincs mindig tudatában. De valahányszor leadja szavazatát; elmegy egy tömeg­demonstrációra, s ott együtt lelkesedik a többiekkel; ha bátran szócsatába bocsátkozik; ha élteti kedvenc politikusát, egyúttal mindig védi és erősíti tulajdon énjét is. Újra és újra iga­zolva akarja látni döntéseit és hiedelemrendszerét, mivel elméje és érzelemvilága rászorul ennek szisztematikus megerősítésére. A szavak különös telítődése az éppen átélt korszak nagy, sokakat magával sodró indu­lati áramlataival a jelek szerint ismétlődő, egyetemes jelenség. Midőn Illyés Gyula 1939- 41-ben írott Kora tavasz című önéletrajzi regényében felidézi 1918 őszének-telének s benne ifjúkorának forradalmas emlékeit, rácsodálkozik a szavak talányos metamorfózisára. Ezt írja: „A szavak megint különös varázslaton estek át... (A)hogy ezek a szavak a kinyomtatott betűkről az ajkakra kerültek, ahogy szájról szájra szálltak, annyi rémületet és borzadályt szívtak magukba, hogy végül valóban mesebeli sárkányokká duzzadtak." Manapság is efféle nyelvi sárkányok nyü­zsögnek köröttünk; szerencsére létük is véges. Addig tart, míg a bennük működő indula­tok és utalások hatni képesek. Ezt követően azonban újabb sárkányok kerülnek elő. A lepergett évek egyik legsúlyosabb tehertétele, hogy nem alakult ki kormány és ellenzék együttlétezésének konstruktív, a közjót s a nemzeti érdekeket szolgáló módozata. Ez nem a törvény betűjén, hanem annak szellemén s a konszenzuskereső kölcsönös jóakaraton nyugszik. Ehhez minden jel szerint kevés volt az idő. S az sem kedvezett, hogy a rend­szerváltás pillanatának két nagy és meghatározó pártja összezsugorodott, és napjainkra gyökeresen átrendeződtek a politikai erőmező belső viszonyai. A parlamenti bejutási küszöb kormányzati racionalitása egyidejűleg korlátokat szab a koalíciókötési manővere­zés számára. A helyzet logikája pedig kiélezi a kormányalakításra - akár egyedül is képes - vezető párt szerepéért folytatott versengést. Mindez - az új „trónkövetelők" megjelenésével, az „utódpárt" ismételt sikereivel és a létbiztonság megingásának, a fogyasztási aspirációk tömeges meghiúsulásának következ­ményeivel együtt - tartós felzaklatott állapotban tartja a társadalmi közhangulatot. Ez pedig táptalaja a szélsőséges nézeteknek és magatartásoknak; előmozdítja az antiparlamentáris 207

Next

/
Oldalképek
Tartalom