Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A rendszerváltás fénye és árnyéka
ben érvényesített nézőszögét. Ezért csak meghatározott napilapokat olvas, velük azonos hangoltságú tv-csatomákat néz. Előzetes ítéletei nyomán választja ki kedvenc íróit, színészeit, írástudóit és „lelkészeit". Csak őket nézi, olvassa és hallgatja: ők a hitelesség mércéi. Eközben bizonyára hevesen ostorozza a bukott rendszert, amely - úgymond - megfosztotta a szabad tájékozódás lehetőségétől. Mindebben korunk különleges paradoxonja tűnik elő: a nyitott és elfogulatlan tájékozódás elvi kívánatosságát s egyúttal állandó döntésre- választásra kényszerítő nyomasztó terhét a lezárt, dogmákba és előítéletekbe merevült gondolkodás sugallt biztonsága ellensúlyozza. A volt, avagy nem volt „igazi" rendszerváltás címen folyó vita is sok tekintetben konstruált valóságok, vagyis értelmezési változatok között zajlik. Az effajta nézeteltérések nehézségei rendszerint abból származnak, hogy az előzeteselőítéletes értelmezési sémák elkerülhetetlenül szelektív módon kezelik a tényeket, a valóságot. A tendenciózus módon kiszemelt részlet-tény helyettesíti az egészet. Nem hazudnak tehát, csak szelektálnak és „beállítanak". A TV lépcsőin 2006 őszén reszkető rendőrlányok, illetve a földön rugdalt tüntető látványa egyaránt valóságos. De egyik sem meríti ki a teljes és összetett valóságot, mindegyik csupán annak egy mozzanata. A szelektív valóságkezeléssel űzött játszmák a politikai és közéleti csatározások kedvelt eljárásai. Különösen alkalmasak az indulatok felszítására, főként akkor, ha az esemény drámai erejű képi látvánnyá is átfordítható. Ez valósággal kihívja a nyelvi túlfokozás fordulatait. Mindebben nem egyszerűen az elfogultság és előítéletesség tűnik elő. Az ember olyan lény, aki minden léthelyzetében, minden aktusában és minden reá adott reakció megválaszolásában mozgásba hozza önigazoló és énvédő indítékait és műveleteit. Még akkor is, ha ennek nincs mindig tudatában. De valahányszor leadja szavazatát; elmegy egy tömegdemonstrációra, s ott együtt lelkesedik a többiekkel; ha bátran szócsatába bocsátkozik; ha élteti kedvenc politikusát, egyúttal mindig védi és erősíti tulajdon énjét is. Újra és újra igazolva akarja látni döntéseit és hiedelemrendszerét, mivel elméje és érzelemvilága rászorul ennek szisztematikus megerősítésére. A szavak különös telítődése az éppen átélt korszak nagy, sokakat magával sodró indulati áramlataival a jelek szerint ismétlődő, egyetemes jelenség. Midőn Illyés Gyula 1939- 41-ben írott Kora tavasz című önéletrajzi regényében felidézi 1918 őszének-telének s benne ifjúkorának forradalmas emlékeit, rácsodálkozik a szavak talányos metamorfózisára. Ezt írja: „A szavak megint különös varázslaton estek át... (A)hogy ezek a szavak a kinyomtatott betűkről az ajkakra kerültek, ahogy szájról szájra szálltak, annyi rémületet és borzadályt szívtak magukba, hogy végül valóban mesebeli sárkányokká duzzadtak." Manapság is efféle nyelvi sárkányok nyüzsögnek köröttünk; szerencsére létük is véges. Addig tart, míg a bennük működő indulatok és utalások hatni képesek. Ezt követően azonban újabb sárkányok kerülnek elő. A lepergett évek egyik legsúlyosabb tehertétele, hogy nem alakult ki kormány és ellenzék együttlétezésének konstruktív, a közjót s a nemzeti érdekeket szolgáló módozata. Ez nem a törvény betűjén, hanem annak szellemén s a konszenzuskereső kölcsönös jóakaraton nyugszik. Ehhez minden jel szerint kevés volt az idő. S az sem kedvezett, hogy a rendszerváltás pillanatának két nagy és meghatározó pártja összezsugorodott, és napjainkra gyökeresen átrendeződtek a politikai erőmező belső viszonyai. A parlamenti bejutási küszöb kormányzati racionalitása egyidejűleg korlátokat szab a koalíciókötési manőverezés számára. A helyzet logikája pedig kiélezi a kormányalakításra - akár egyedül is képes - vezető párt szerepéért folytatott versengést. Mindez - az új „trónkövetelők" megjelenésével, az „utódpárt" ismételt sikereivel és a létbiztonság megingásának, a fogyasztási aspirációk tömeges meghiúsulásának következményeivel együtt - tartós felzaklatott állapotban tartja a társadalmi közhangulatot. Ez pedig táptalaja a szélsőséges nézeteknek és magatartásoknak; előmozdítja az antiparlamentáris 207
