Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)

építettek, így lett abszolút-féle nyomor, sok lázadás, zűrzavar. Aztán: hogy más a hit és más az egyház. Aztán: New York és Közel-Kelet... aztán, barátaitól, akik közt amerikai ügyvédbojtárok is voltak, magyarok, hogy a tengerentúli külpolitika hogy sem, mint sem... hogyan lehetett volna „a szovjetet" visszaszorítani... azaz hát... legyintés. Ennyit arról, amit apám határozott meg századtudásomból.

Az ország. Természetesen itt sem mélyebb elemzést nem adhatok (tudásom, tájékozottságom hiányzik), sem impresszionista hangulatképeket nem kedveltem soha, ergo: ... Bizony, itt megállók. Két legjobb elemzőm (Bárány Tibor és Tóth Ákos), pontosabban, munkáim legjobb elemzői (kevesen vannak ők) közül kettő... nálam negyven évvel fiatalabb. Befolyásolja-e őket munkáim taglalása, besorolása, megfejtegetése során holmi „század"? Nemes Nagy is temetett „pucér németet", látta a kormányt 1945-ben Debrecenben stb., meghatározója is lett (Ottlikkal, Mészöly Miklóssal, elméletileg Pilinszkyvel, Jékelyvel együtt) indulásomnak, később Szép Ernő csatlakozott e segítőcsapatba... de egyikükkel sem mondható azonosnak a magam szerény „századképe". Ottlik hatalmas belső hagyományai, a bridzs, az angol orientáció... Mészölynél a politikai hajlandóság, az országos fogalmak, nem folytatom... ez mind messze tartott engem a külhatásokba bonyolódástól, és Tóth, Bárány is zavartalanul nézi munkáimat ugyanily jegyben (vagy másképp így).

A művészet. S nekem egyetlen vezérjelem volt a művészet. Ha írás, ha (eleinte csak csodálat tárgyaként) a képzőművészet. Később jöttek az elemibb dolgok: madarak... főleg a „medvék"... ez utóbbi nem fogalmasítható. Nem „teddyk", nem is csak medvék. Jött az általam be-lelkesíthető, lélekkel átjárható, belőlük lelket fogadó... nem megy ez a mondat. Jött ez: „Ha valóban egy medvéd szemébe nézel, ő teljességnek lát téged." - „Ha csak egy kicsit is szívből-ésszel értékeled őt, ő téged mindenek fölé helyez." Tehát posztó, szivacs, fa stb. „állatok", akik tragikumot jelentenek nekem, mert halálom, halálunk után (feleségem teljesen azonos velem ebben), „majd" - mi lesz velük. De ez mind későbbi fejlemény, kezdetben a művészet volt vala, majd némi át-lelkeződéssel a „zen"... majd a sors faggatása (lovak), ezzel párban utazások... most van, hogy otthon leledzem, itthon, szedem fel ötösével a kilókat, nem teszek ellene, igyekszem szeretteimmel tölteni minden időmet.

Ma. A művészeti tevékenység) és csodálata, filozófiája tehát az élethez vezetett vissza, és Szép Ernő ilyen élet-alkotó volt, Eliot és Rilke és Kafka mellett nekem a század negyedik legnagyobbja (a magam szerény horizontján). Megrendülés a pusztulás láttán-éreztén... a magunkra hagyottság tudása... a mindig-ugyanaz... a kényszer, hogy valamit tegyünk... Szép Ernő. Világos, hogy a sikerorientált rétegek, sokban a hozzá elvileg közeliek sem vallják őt valóban magukénak. Tkp. egy ilyen végső soron kallódó egzisztencia, egy spirito-materio-egzisztencialista, mint én, egy ilyen képlet (alak) sajátította magáévá a Nagy Rálátót-Átelőt. De ami ma van, már inkább csak ez: rakosgatok. Megsimogatok. (Medve- és madárfejeket, valamint egy élő, sánta madarat is.) Játszom feleségemmel 37. éve a kártyabajnoságot, melyben (mellyel) rendszert teremtettem, rengeteg füzetre „rúg" a könyvelés, a szereplők madarak, medvék, lények stb. Az eredmény: a sport szelleme... a gyerekkor túlélődése... s nem a lófogadás, mely egzisztencialista volt, harcosabb.

166