Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)

Az a bizonyos „nyugalmi-állapot-vagy-egyenes-vonalú-egyenletes-mozgás" a krédóm. Ennek megfelelően élni mindig próbáltam, ma már száz százalékig így lélegzem-élek, jelkép a lélegzés, persze, jó vicc lenne... de gyakorlatilag is 70-75% sikerül belőle. Ha jóra-ha-rosszra.

Fogjam rövidre. (A továbbiakban mindent igyekszem főcímszerűen venni- adni, pillanat.) Rilkénél szó sincs „századiról. „Die Zeiten", az van. Az idők. Intelem: a század csak „idők"? végső soron?

Nem, a „század" jelkép. Furán lehet cselezni, driblizni vele. Ezt teszi érdekes, becses könyvében Sumonyi Zoltán, íme. (Mellékes itt, hogy a szabadkőművesek századáról ír, mert nem csupán arról.) Nos: társadalompolitikailag, emberérzü- letileg volt-e igazán huszadik század, avagy el lett sinkófálva? Mármost, ha nem abból indulunk ki, hogy 1900-tól (1901-től) 2000-ig (2001-ig, vagy ahogy tetszik) a huszadik század az huszadik század, tehát ha ökölre is mennénk ezért, mint a nyakas gazdálkodók a szomszéddal és a földmérővel az arasznyi mezsgyéért pl., vagy a fülemüle daláért, akkor nem fogadhatnánk el a Sumonyi által idézett szerző tételét, mely szerint 1914-ben kezdődött a huszadik század. Aztán 1989-ig tartott, teszik hozzá mai töprengők. Sőt, Sumonyi azt is mondja, hogy gyalázatai miatt 1914-1989 között a század nem is volt „önmaga" (e szó tőlem!), akkor meg? így nem hasogathatjuk az aprófákat, nagy fákat. A német Phoenix-csatomán félévente megismétlik a talán egy hétig is eltartó „Századunk" sorozatot, Sztálin és Churchill, Flemingek, Monroe, Elvis stb., színes és fehér kérdések, feketeségek földrészről, ragacsok a pokolból etc. Jó. A 19. és a 20. század fordulójáról épp II. Vilmos császárt volt szerencsém látni, kínai és afrikai népirtásokat. Sumonyi is megkérdi: 1989 után már huszadik század volt... Boszniával, Eszékkel, ilyesmik? Szellemes, olvasmányos felfogás, de itt nem használhatom.

Szellemes nem leszek, de olvasmányosság a célom. Mondom itthon: két hete nem dolgozom. Jó, hát... persze. Ki nincs így ezzel. De két kádenciám is van rá. Egyfelől, 42-45 éven át sok mindent tettem, egyet nem: semmit, „a semmit". Pótlom. De rá kellett jönnöm, hogy a „század" miatt van ez. Két stósz könyv, 70-80, inkább 170-180 angol, német, osztrák újság (napilapok!), sok ellenállás, hogy magyar összefoglalókat, külhoni magazinokat ne vegyek figyelembe. Húsz év lenne átnézni csak a magam anyagát, elnagyolva is két év, hogy írjak valami összefoglalóbbat. Tehát...

Magam. 1938-ban születtem, még a világháború formális kezdete előtt. Apám az első háborúban katona volt a Balkánon, kamaszfejjel szinte főhadnagysá- gig vitte. Utána jogi doktorként pénzügyminisztériumi alkalmazott, MAV- főhivatalnok, ügyvéd, háború utáni állástalan, a kitelepítést épp megúsztuk. Vállalati alosztályvezetőként ment nyugdíjba, 1978-ig szakértősködött (83 éves koráig). Egyszerű származású ember volt, de az úri osztályhoz tartozott (volna, meg ténylegesen is), aztán „köznép" lett, magam sokkal elitistább vagyok, mint ő volt, de Kosztolányi is elitista volt ily jegyben, apám erős szociális érzékkel megáldott illetőként volt ismeretes szűkebb-tágabb köreiben. A századról tőle hallottam alapvető dolgokat. Például, hogy a kommunizmus elméletét nem szabad összehasonlítani a kapitalizmus gyakorlatával, meg fordítva. Hogy a nyugati hatalmak fél centet spóroltak le mindig a gyarmati országokban, hitvány illetőkre

164