Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Sutarski, Konrad - Szenyán Erzsébet: Katyń
Dmitrij Tokarjev, a kalinyini NKVD főnöke, aki 1991-ben tett vallomást az ügyészségen, a következőképpen emlékezett Vaszilij Mihajlovics Blohin egykori állambiztonsági őrnagyra (a katonaságnál ez a dandártábornoknak felel meg), a szakmáját 1924 óta gyakorló kalinyini hóhérra: „Elmentünk. Ez már az első nap volt. És akkor megláttam azt az egész szörnyűséget... Blohin felvette speciális öltözékét: barna bőr pilótasapkát, hosszú barna bőrkötényt, könyöke fölé érő barna bőrkesztyűt, sofőrcsiz- mát. Nagyon megdöbbentem. Egy hóhért láttam magam előtt!" Némely történészek úgy tartják, hogy akár 50 ezer embert is kivégezhetett. Az utolsó elítéltet 1953- ban, három nappal Sztálin halálának hivatalos dátuma előtt ölte meg. A március 5-i dokumentum borzalmas, új iránytűként utalt arra, hogy az Ukrajna és Belorusszia nyugati részében fogva tartott lengyel foglyok ezreit alighanem ugyanúgy tarkólövéssel végezték ki, mint ahogyan azt Katynban tették. (Ezért beszélünk, akár csupán szimbolikusan, „ukrán kátyúi listáról".) Az ügyben a kilencvenes és azt követő években végzett nyomozás kimutatta, hogy ugyanabban az időben, amikor az NKVD a három fő tábor foglyait gyilkolta, vagyis 1940 áprilisában és májusában, hasonló módon végeztek ki legkevesebb 7305 katonai és civil személyt az ún. Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területén lévő táborokból és börtönökből. Ukrajna esetében a lengyeleket Kijevbe, Harkovba és Herszonba szállították „likvidálásra". A Kijevben legyilkolt emberek tetemeit a közeli Bikovnyában földelték el. Az ukrán állam által 2001-2004-ben végzett kutatások kimutatták, hogy Bikovnya a kommunizmus áldozatainak legnagyobb ukrán temetője, ahol akár több tízezer meggyilkoltat is rejthet a föld. A 2006-2007- ben végzett közös lengyel-ukrán nyomozás és az ezt kiegészítő exhumálás adatai azt mutatják, hogy a helységben - az eddigi megállapítások szerint - további 3435 lengyel áldozat, többek között tisztek, rendőrök, hivatalnokok tetemei találhatók. Ukrajnával ellentétben, a mai napig nem lehet biztosan tudni, hogy hol gyilkolták meg és temették el a belorusz börtönök lengyel foglyait. A Minszk melletti Kuropatit tartják a legvalószínűbb temetkezési helyszínnek, ám eleddig a lengyel áldozatok listáját nem tették hozzáférhetővé Lengyelország számára sem a belorusz hatóságok, sem pedig a moszkvai hatóságok, jóllehet Moszkvában volt az NKVD központja. Összegezve a kutatások eredményeit, megállapíthatjuk, hogy az exhumált és azonosított, az 1940. március 5-i parancs értelmében tarkólövéssel kivégzett lengyel áldozatok száma - pillanatnyi állás szerint - 21 768 főt tesz ki. Nem tudni, hogy ez a szám nem fog-e növekedni, annál is inkább, mivel az említett dokumentum 4000-rel nagyobb számot tartalmaz, a hivatalos lengyel kutatócsoportok pedig még nem jutottak el mindenhova (így pl. Herszonba), és nem is engedték őket oda minden helyszínre. A belorusz hatóságok például teljesen megtagadták az együttműködést, Ukrajna pedig Bikovnyát saját nemzeti temetőjének tartja, s az utóbbi időkben ott nehézségekbe ütközött a lengyel föltáró csoportok helyszíni munkája. Az eddigi, Gorbacsov és Jelcin idejében elkezdett lengyel-orosz, majd a lengyel-ukrán együttműködés igen jelentős eredménye volt, hogy sikerült létrehozni három lengyel katonai temetőt a korábbi, Harkov melletti, mednojei és katyni temetkezések területén. Az előkészítő munkálatok 1994-ben kezdődtek, a Jerzy 86
