Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Lengyel András: A modernitás kibontakozása és törései (A magyar kultúra mélyszerkezetének átalakulása a 20. század első felében)
Lengyel András A modernitás kibontakozása és törései A magyar kultúra mélyszerkezetének átalakulása a 20. század első felében „A valóság nehéz nyomait követve önnönmagadra, eredetedre tekints alá itt" (József Attila: Elégia) „Utunk a latrok útja, Holott Jézusokként kezdtük" (Ady Endre: Élünk vagy nem) 1 Mikor kezdődött a magyar 20. század? A naptár szerint 1901. január elsején, a kortársak hiedelme szerint már 1900-ban (ekkor indult pl. a Huszadik Század című, az új századot már címével is beharangozó folyóirat). A mai történészek egy része viszont megkülönbözteti a naptári évszázadot az úgynevezett rövid 20. századtól, amelyet - sok érvvel alátámasztottan - ki 1912-től, ki 1913-tól, ki 1914-től számít. Úgy látszik tehát, hogy minden csak értelmezés kérdése, s az időben, mérlegelésünk szerint, előre és hátra is mozoghatunk. Ez, a kínálkozó látszat ellenére, nem is teljesen önkényes eljárás: az „idő" nem lineárisan tagolódik. Pontosabban: a lineáris időben történő események valójában mindig több szálon futnak, elválnak, sőt elszakadnak egymástól is, a mechanikus időmérés logikájától is, s a bennük zajló folyamatokat meritumuk szerint csak több, különböző időmetszetben lezajlott, látszólag „önálló" eseménnyel lehet körülhatárolni. Ha a 20. századot a modernitás kibontakozásának mechanikusan fölfogott számszimbólumaként kezeljük (s általában így szoktuk), bizonyos, hogy valami idetartozó lényeges fejlemény már jóval a naptári 20. század előtt megtörtént. S amennyiben elfogadjuk a plauzibilisnek tetsző véleményt, hogy a modernitás voltaképpen a kapitalizmus kulturális transzfigurációja, fedőneve, ez a fölismerés gazdaságtörténetileg is értelmezhetővé teszi problémánkat, s ilyenként is tagolja. Kapitalizmus és modernitás azonban, bár kétségkívül szorosan összetartozik, nem teljesen azonos, s nem tekinthetők egylényegűnek - a modemitásnak van bizonyos elkülönülő önmozgása. A profitmaximáló piacelvűség, amely a hatékony haszonszerzés érdekében lemond az uralom hagyományos, nyers formáinak gyakorlásáról, pontosabban: azokat csak bizonyos vonatkozásokban és alkalmilag, a „szükséges" pillanatokban adagolja a gazdasági logika kiegészítésére - lényege szerint viszonylag állandó. Mondhatnánk: már- már őselv. Kiterjedése és az emberi együttélést szabályozó mentális renddel való összefüggése, habitusalakító ereje azonban időben és térben meglehetősen változó. Erkölcs és piac viszonya például egészen más habitusstruktúrát hoz létre a még kialakulófélben lévő korai kapitalizmusban, amely még sok vonatkozásban a nem piaci hagyomány uralma alatt áll, mint mondjuk a kései, „globalizálódó" kapitalizmusban. Azaz, nagyon leegysze35
