Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Füzi László: Mozgások, fejlődések, ütközések, átalakulások a huszadik században
A második világháborút követő átrendeződés, a szocialista világrendszer kialakulása (a szocialista berendezkedés exportálása a Szovjetunión kívülre), a gyarmati rendszer újabb szakadási hulláma, a hidegháború és a „falak" megjelenése után a Nyugat a jóléti társadalmak kialakításával minden korábbinál nagyobb csábító erővel bírt a világ többi része előtt. A másik oldalon viszont a versenyképtelenségből származó lemaradás fokozatosan a szocialista berendezkedés ellen hangolta azokat is, akik kezdetben hittek ebben a rendszerben. Számos kísérlet irányult ennek a berendezkedésnek a felszámolására, közöttük az első helyen a magyar '56 áll, megkésett, tiszta, az alapvető erkölcsi kérdéseket felvető forradalomként, aki a tizenkilencedik század és a huszadik század közötti különbözőséget akarja tanulmányozni, annak a forradalom tisztaságát és a vele szembefordulok mély erkölcstelenségét kell látnia, aztán következett a hatvanas évek nagy mozgalma a cseheknél, végül pedig a Szolidaritásé Lengyelországban. Túl a szocialista berendezkedéssel szembeforduló mozgalmakon, 1968 összetett jelenségével találjuk szemben magunkat. A szocialista rendszert végül a fogyasztás vágya és modernizációs kényszer bomlasztotta szét, a szétbomlás utáni évtized, a huszadik század utolsó évtizede a mából nézve a béke évtizedének tűnik, akárcsak az első világháború előtti utolsó évtized, hogy a huszonegyedik századba lépve ismét ugrásszerű átalakulások következzenek. A jóléti társadalmak kialakulása a Nyugat belső fejlődéséből következett, de annak a tapasztalatából is, hogy a második világháború kirobbantó okai között ott volt a szegénység is. Végső soron ezek a társadalmak példaként álltak a világ többi, szegényebb része előtt, s a század utolsó évtizedeiben példaként szolgáltak más társadalmak számára. A történész Eric Hobsbawm a maga latin-amerikai tapasztalatai alapján írta, más régiók mozgásait is idekapcsolva: „Mint a biológus Darwin számára, nekem, a történésznek Latin-Amerika felfedezése nem regionális, hanem általános jelentőségű volt. A történelmi változások laboratóriumát láttam benne, ahol a folyamatok jelentősen különböznek attól, amire számítottunk; ez a kontinens arra szolgált, hogy a konvencionális igazságokat megingassa. A történelmi fejlődés itt egy expresszvonat sebességével zajlott, és a történések jó negyven-ötven év alatt lezajlottak a szemünk előtt. Láttuk a fákat kidöntő első fejszecsapást, aztán az erdő helyén gazdaság vagy ranch jött létre, s végül szemtanúi lehettünk, hogy a parasztság mint osztály kihalt; a kontinens kezdetben gabonát exportált a világpiacra, majd az ágazat lehanyatlott. Láttuk az óriásira felduzzadt nagyvárosok, például Säo Paulo kialakulását, ahol az ember a bevándorló népesség olyan kever csévél találkozik, ami még New Yorkban is elképzelhetetlen... Ez a kontinens kétségtelenül átformálta a világ többi részének történetéről kialakult elképzeléseimet - elsősorban azzal, hogy feloldotta a »fejlett« és a »harmadik világbeli« országok közötti határokat, a jelent és a történelmi múltat elválasztó vonalakat." A felgyorsult fejlődés előtt egy nyugodt évtized, vagy csak pár év: a legendás hatvanas évek - mint az első világháború után a húszas éveket magába foglaló évtized. A fejlődési kényszer aztán az alkalmazkodásra képtelen szocialista tábort is szétbomlasztja. Ha a mostani időszaknak a távlatából tekintünk vissza a huszadik századra, akkor azt látjuk, hogy ez a század a maga technikai világát az elvárható szinten A század második fele 29
