Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Sipos Lajos: „Mindig lesz benne felfedeznivaló” (A Babits-recepcióról)

s szól tekintsek úgy rá mint Aranyra mert megírta újfent Epilógiát s olvassam fól én ki erre méltó s hogy meghal s már most is nehezen lát

s hogy vérrög vagyok az ő szívében s tudjam azt minő kegy az hogy élni én segíthetek most egy eséllyel melytől nemcsak költő lesz de férfi.

Megtörtént hát újra fólnevettem S könnyezett a vén pojáca bajsza Nedves lett de egyre csak keményebb Drótként vájt barázdát alhasamra.

A legtöbb gyalázkodás József Attila díjának „elmaradása" miatt érte Babits Mihályt. Acsády Károly a Palota-Újpest című lapban már 1929-ben hiányolta a díjazottak közül az akkor huszonnégy éves költőt, 1931-ben a Reggeli Újság marasztalta el a bizottságot, hogy nem méltányolta „az új költőgeneráció legnagyobb ígéreté"-t, A Hír 1933. július 4-én, a Szabadság 1934. január 28-án, az Új Magyarország február 6-án reklamálta a díj elmaradását. Legélesebben Féja Géza fogalmazott a Szabadság 1934. évi januári számában. „Lehetetlenség - írta - [...], hogy egy ilyen fontos alapítvány felett egy ügyvéd [azaz Basch Lóránt] s egy tehetséges, de teljesen roncsolt idegzetű költő rendelkezzék. Az ítélőképesség soha sem volt erős oldala Babits Mihálynak, ítéletei mindig a zsenialitás ellen szóltak, hogy a maga kitűnő közép szerűségének elsőrangú voltát bebizonyíthassaZ'43 44 József Attila „meghívott halála" után 1937. december 8-án Zsolt Béla az Újságban a Baumgarten Alapítványt tette felelőssé a történtekért, négy nappal később Ignotus a Magyar Hírlapban, Németh Andor az Újságban ismételte meg a vádat. Komlós Aladár 1948 májusában a Magyarok című folyóiratban a Baumgarten-díj elmaradását nem Babits kvalitásérzékének hiányával, hanem A Toll című folyóiratban megjelent József Attila-kritika miatti személyes bosszúval „magyarázta". Eszerint Az Istenek halnak, az Ember él című Babits-verseskötetről írt (a költői becsületsértés fogalmát kimerítő) írásaiért az irodalmi kurátor József Attilát „kizárta a Baumgarten-díjból, távoltartotta a Nyugattól, és jelentős része volt a fiatal költő teljes elszigetelődésében és az irányadó irodalmi körök lebecsülésében

A tények ezzel szemben mást mutatnak.

Babits és József Attila személyesen 1923 májusában találkozott Szegeden Juhász Gyula jubileumán. A tizennyolc éves diákköltő, akinek előző év végén jelent meg a Szépség koldusa című kötete és az 1923. április 16-i Nyugatban három verse, izgatottan várta a találkozást (mondta el 1934-ben Basch Lórántnak) „a legnagyobbnak mondott élő magyar költővel". Feltételezhetően 1928. december 14-én találkoztak legközelebb a Zeneakadémián, a „Fiatal írók előadóestjé”-n, ahol az idősebb pályatárs tartotta a bevezetőt, 17-én aztán, valószínűleg nem először, megjelent Babitsék fogadónapján (ahová magával vitte bemutatni Illyés Gyulát). Ezenközben, a barátok visszaemlékezése szerint, a könnyen befolyásolható József

43 Szálinger Balázs, Első pesti vérkabaré, h. n., Árkád-Palatínus, 2002, 55-56.

44 A Baumgarten Alapítvány..., i. m. I., 524., II., 210., 377., 444., 434.

74