Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Darvasi Ferenc: Belső tájak (Hász Róbert: Sok vizeknek zúgása)
Darvasi Ferenc Belső tájak Hász Róbert: Sok vizeknek zúgása A Sok vizeknek zúgása jobbára újramesélt történetekből, szentírásbeli, mitológiai, történelmi események, szépirodalmi szövegek átirataiból, kommentár jellegű kisprózákból és a valóságban végbement dolgokon alapuló, ámde cselekményét tekintve fiktív novellákból áll. Hász Róbert célja, mint ahogy azt a könyv hátsó borítóján álló szerzői paratextusból egyébként is megtudhatjuk, mindenekelőtt a mesélés volt, a mesélés, amely a hétköznapi igazságokon túli, saját realitást hoz létre. „A mese teremtette a világot", mondja itt, s ezt a gondolatot az elbeszélésekben is komolyan veszi. A sztori(zás)t állítja a középpontba, mely alkalmasint felülírhatja a valóságo(sságo)t is. A gileádi csoda narrátora például több alkalommal is leleplezi magát, hogy nem a realitásokat ismerteti, csupáncsak a fantáziájára hagyatkozva ír. De az érzékszerveinkkel megismerhető valóságot olyan módon is megkerüli a szerző, hogy szövegei telis-tele vannak csodákkal, hihetetlen elemekkel, ami persze bibliai és mitológiai történetek újramesélésénél egyáltalán nem meglepő. A kötet több egységből áll, melyek lazán függenek össze egymással. Az első öt elbeszélés (melyek közül az első négy még az író 1995-ös Szalmakutyák szigete című kötetében jelent meg először) barangol be mitológiai-biblikus, valamint kitalált, régmúltbeli tájakat. A közelebbről nem meghatározható helyszínen és időpontban (csupán annyit tudunk, hogy valamihez képest délen és valamikor az ókorban) játszódó nyitó elbeszélés, Az álmok öreg mágusának címszereplője, A1 Mahmatall egy barlangban élő Gondolkodó, álomkutató, aki mágikus tettekre képes. A bizonyosság Ezékiel látomásainak a Bibliában foglaltakhoz képest más nézőpontú interpretációját nyújtja. Amolyan képzelt apokrif ez, melynek elbeszélője szerint - aki Ezékiel tanítványa - a mester úgy adta írásba a szavait, hogy azok több helyen is megmásítják, -hamisítják a valóságban lezajlott eseményeket. Az Elmondom én, Lüsziászom, teneked... című elbeszélésben Nikiász hadvezér - természetesen fiktív, de lényegében a történelmi tényekre alapozott - leveleit olvashatjuk, melyekben a halál árnyékából kirajzolódik a saját nézőpontjából a vallomások szerzőjének konfliktuskerülő, óvatoskodó figurája és az athéniek egy dicstelen háborúja. A bizonyosságban Ezékiel látomásai, a ]ohannanban János jelenései adják a fő témát. Ez utóbbi történet Domitianus uralkodását a háttérbe állítva Pál apostol és Barnabás alakját is felvonultatja, de főhőse maga János, aki száműzetésében kétségek között vergődik, maga sem tudja már, hogy úgy írja le az eseményeket, „ahogy megtörténtek, vagy inkább csak úgy, ahogy szerette volna, hogy megtörténjenek”. A gileádi csodának beszédes az alcíme: „vagy ami még az apokrifekből is kimaradt". Az önmagát előtérbe helyező, fontoskodó (lábjegyzeteket is alkalmazó) narrátor annak a fiktív előtörténetét adja elő, hogy Mózes és népe egy csoda folytán hogyan változtatják meg útjukat, és mennek Egyiptomba, ahol majd 40 évig szolgasorban élnek. Ez az öt elbeszélés tematikusán (csodák, jelenések) és motivikusan (a kő motívuma négyszer is visszatér) is összekapcsolódnak egymással, ám némi megkötéssel a kötet további írásaival is. A különbségek: az utóbbiak a mához jóval közelebbi időpontokban játszódnak, s míg az első öt textus klasszikus értelemben vett, hamisítatlan elbeszélés, úgy eztán a Regényklipek és a Partitúraátiratok kísérletezőbb jellegű novellákat tartalmaznak. Teslár Ákos jegyzi meg kritikájában (lhrrgium buhrrgium! = Elet és Irodalom 2008.23.), hogy a Sok vizeknek zúgása cím „bibliai idézet, méghozzá a Biblia több helyét is idézi egyszerre, az istenség hangját írja le, és ebben az utalásban összekapcsolódik az írásokban szereplő Ezékiel (A bizonyosság) és a Jelenések könyvét író János (Johannán)." Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a cím arra is utalhat, hogy az itt egy kötetbe rendezett prózák heterogének, sokféle hatást, műfajt, ábrázolt korszakot olvasztanak egybe. 127
