Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Halper Nándor Ferdinánd: Túl jón s rosszon - a visszaemlékezést közreadja Csapody Tamás
Röviddel azután meghalt, kezében egy darab csokoládéval, a szájából pedig folyt valami barna lé... Itt újra kaptunk csomagokat, ezúttal az amerikai vöröskereszt adományát. A háborúnak győzedelmesen vége lett, és az amerikai hadsereg részére küldött csomagokat miközöttünk osztották szét. Ezekben a kofferszerű csomagokban azután minden földi jó volt: pizsama, szappan, fésű, harisnya stb., stb. Csupa luxuscikk! Lassan kezdtem magamhoz térni, összeszedtem magam mérsékelten. Mondhatnám, normálisan étkeztem. Az állandó hasmenés egy csodás amerikai gyógyszer hatására megszűnt. Le tudtam már ülni, sőt guggolni is, és minden segítség nélkül újra talpra állni, ami azelőtt lehetetlen volt. Kaptam két infúziót, melynek az összetétele - így mondották - vér és narancs volt. Valóban szinte éreztem, hogy tér vissza belém az élet. Kisebb sétákat tettem botra támaszkodva, elmerészkedtem egy közeli kertbe, egy pár hagymát kihúzni a földből. Nem volt megtiltva! Már érdekelt, mi történik a kórházunkon kívül. Nézegettem az amerikai katonaság különböző sportszerű játékait az udvaron. Kimentem szedegetni a játék közben alig érintett, eldobott cigarettáikat. Érdeklődni kezdtünk, hogy miért néz az őrséget álló katona állandóan felfelé. Német lányok és asszonyok mosták az emeleti ablakokat. És egyszerre csak nagyon rosszul lettem, borzasztó fejfájdalmak gyötörtek, magas lázam lett, étvágytalanság. így feküdtem napokig anélkül, hogy tudtam volna, hogy tífuszom van. Ez a tény csak a későbbiek folyamán lett megállapítva. Ludwigslustot az amerikaiak átadták a szovjet hatóságoknak. Ezt az átadást pontosan akkor bonyolították le, mikor ilyen állapotban feküdtem. Feloszlatták a kórházat, engem egy hordágyra fektettek, és egy vöröskeresztes betegszállító járművel elszállítottak [olvashatatlan]80. Itt egy nagy, ugyancsak improvizált kórházba kerültem, ahol alaposabb kivizsgálás után, mint tífuszgyanúsat áthelyeztek egy a tífusz és hasonló betegségekben levők részére berendezett kórházfélébe, egy nagy park félreeső zugában. Itt végre meg lett állapítva a puszta tény: tífusz. De hogy paratífusz-e vagy hastífusz, az nyitva maradt a mai napig. Tudniillik az elmúlt időben bevett különböző porok következtében állítólag ez már lehetetlen. De hát szerencsésen ebből a bajból is kimásztam. Itt azonban még meg szeretnék emlékezni szeretettel teli hálával, arról az asszony[ról], aki egy napon megjelent, az egyik kórházban - talán már Ludwigslustban -, belga uniformisban, mint ápolónő, és látta, hogy milyen állapotban vagyok, hogy egyáltalán nem eszem semmit. Megitatott egy nagy pohár kesernyés folyadékkal, és látva, hogy ízlik nekem, milyen mohón iszom, sűrűn itatott. Mint később megtudtam, grépfrút volt az a csodás folyadék, amelyik - merem állítani - segített visszahozni az életbe. Néha, ha ideje engedte, elbeszélgetett velem, tanítónő volt valahol Belgiumban. De hogy beszélget két ember, két a nácikat gyűlölő ember, egy belga és egy magyar ajkú csehszlovák állampolgár? Németül! Tudniillik már említet80 Minden bizonnyal a Ludwigslusttól kb. 60 km-re nyugatra lévő Lüneburg városba szállították. 94
