Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Dreff János - Tóth Dezső: Az utolsó magyartanár feljegyzései
ambíciókat, tehát csak az időmet és a méltóságomat pazarlóm: egy műelemzéssel eltöltött óra után bármilyen aljasság elkövetésére képesnek érzem magam. Mi közöm van nekem a más művéhez, de akárcsak a magaméhoz is! Hogy jövök én ahhoz, hogy halott szerzők halott sorait feltámasszam, és közben ne menjen el a kedvem az élettől! Állítom, hogy egy Parkinson-kóros hentesbe több önérzet szorult, mint belém. Egy kezdő vágóhídi szakmunkásnak nagyobb megbecsülés jár, mint a magamfajtának, pedig azért én is aprítok rendesen. Megesik, hogy néha olyan mohón túrok bele és olyan kéjjel vájkálok egy idegen szöveg titkaiban, ami már kimeríti a közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállását. Örökösen meg akarok felelni egy már rég a saját hamvába holt szakmai elvárásnak. Néha már nem is attól némulok el órán, hogy senki sem kíváncsi arra, amit mondok, hanem attól, amit mondhatnék. Attól a felismeréstől, hogy én akár egy, az irodalom tanításával szakmaszerűen foglalkozó felnőtt európai állampolgár is lehetnék, kiszalad a vér a lábamból. Attól, hogy akár csak különösebb szorongás nélkül, bízva a szüleik nemlétező értékrendjét megtagadni képtelen diákjaim irgalmában, megtarthatnék egy órát úgy, ahogy egyébként mindenki más megteszi, szédülés, nehezen csillapuló émelygés lesz rajtam úrrá. Nincs bennem szeretet, és nem is lesz. Az élettől nem várok többet, mint hogy hagyjon engem békén. Kolléganőt még álmaim félhomályos folyosóján sem molesztálnék. Könyveket is már csak polcon vagyok hajlandó megtűrni, gerinccel a fal felé fordulva, ahogy legszívesebben én is átaludnám az életet, ha lenne rá elég pénzem. Továbbá azt is meg kellene állapítani és határozni, hogy vajon regény-e ez vagy paródia, tanulmány vagy pamflet, emlékiratokat írtam-e, vagy változatokat egy fantázia szülte témára, és el kellene dönteni, mi van benne túlsúlyban: a tréfa, az irónia, az ostorozás vagy a badarság, a pur abszurdum, pur halandzsa-, továbbá, hogy voltaképpen nem póz-e az egész, tettetés, színészkedés, mesterkéltség, szellemességhiány, érzelmi vérszegénység, képzeletsorvadás, a rend aláaknázása és a józan ész lejáratása. De mindezeknek a lehetőségeknek, kínoknak, definícióknak és részeknek az összessége annyira felölelhetetlen, annyira felfoghatatlan és kimeríthetetlen, hogy a szóért érzett legnagyobb felelősséggel és a leggondosabb mérlegelés után csakis azt mondhatjuk, hogy semmit se lehet tudni, csip-csip, csirke; ezért hát kérem azokat, akik szeretnének még mélyebbre hatolni, és még jobban megérteni művemet, fáradjanak be a következő óráimra is, minthogy ezek rejtett szimbolikájába foglaltam a választ az összes gyötrő kérdésekre. Welcome, meg ilyesmi. S miután ez napvilágra került, immár akadálytalanul merészkedhetünk mélyebbre az egyes, egyhangú részek sűrűjébe (Kerényi Grácia fordítása), lassan el, más, ennél kétségbeejtőbb dolgok felé. 38
