Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT RADNÓTI MIKLÓS - Lengyel András: Radnóti identitásszerveződésének kérdéséhez
helyzetkép. Ebben olvashatjuk, hogy Vas szerint: „Pesten forogni nem nagy élvezet. / Ne is gondolj rá, azt ajánlhatom, / sőt újságot se olvass, Sándorom, / mert városunkban minden, ami élt, / kifordította visszás belsejét" (153.). S Vas István szerint e visz- szásságok fölszínre kerülését nemcsak a „vice" „bárgyú gyermeke" mutatja, aki nyilasnak állt, mert: „így ő is még lenézhet valakit" (153.), de a gazdag zsidóság magatartása is: „»Jaj, hova lett a szebb emberiség? / Ausztria meg a lélek, értelem? / A hagyományok?« - így sír szüntelen. / De közben persze van mit féltsen itt. / A birtokát, bankbetétjeit." (153.) A vers zsidó reakciókat festő részletei bőségesen idézhetők lennének, de szempontunkból itt elég annak jelzése, hogy a zsidó származású Vas aktuális „zsidóságtapasztalata" ekkor oly negatív, hogy itt - miként más összefüggésben Németh László is megtette - ő is fölemlegeti jellemzésként Schylockot, Shakespeare nevezetes figuráját. Azaz, a valóságos veszélyeztetettség ellenére, e zsidóság, vagy legalábbis annak egyes csoportjai, Vas tapasztalatai szerint nemigen adtak alkalmat a velük való érzelmi azonosulásra. Ez az összefüggés pedig, mivel Vas István ekkoriban már Radnóti legközelebbi barátainak egyike, egy másik oldalról, negatívumaival erősítette meg a Fenyő László által is képviselt „irodalmi" azonosulásmintát. A másik, szövegszerűen megfogható identitásalakító mozzanat alighanem Babits Mihály nagy verse, a Jónás könyve, amelyet a Nyugat 1938. szeptemberi száma vezető anyagként közölt, a szokásosnál nagyobb betűkből szedve, kiemelt tipográfiával. Babits e versének az adott viszonyokban gyökeredző aktuális indítéka régóta ismeretes. A szerző s a vers morális intenciója is nyilvánvaló. Nem teljesen evidens azonban a babitsi attitűd egyik eleme: Ninive a maga „bűnösségével", egy összefüggésben, rájátszik az 1919-cel kezdődő korszak nevezetes ideológémájára, a „bűnös városra". Ninive maga is „bűnös város", Jónásnak ellene kell fölszólalnia, s e várost - a fiktív szöveg összefüggéseiben - csakugyan bűnösként látjuk. Az Úr azonban, saját korábbi parancsával szembefordulva mégis megkegyelmez a városnak (167—168.): [...] Ne szánjam Ninivének ormát mely lépcsőt emel a jövőnek? A várost amely mintegy fáklya égett nagy korszakokon át, és nemzedékek éltek fényénél, s nem bírt meg vele a sivatagnak annyi vad szele? Melyben lakott sok százszor ezer ember s rakta fészkét munkálva türelemmel: ő sem tudta, és ki választja széjjel, mit rakott jobb-, s mit rakott balkezével? Bízd azt reám, majd szétválasztom én. A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. Ez az attitűd, amely az Úr végső megnyilatkozásában megnyilvánul, a zűrzavarban is érvényesülő gyakorlati humanizmus magatartása. Olyan minta, amely 22
