Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Molnár Zsuzsa: Modern magyar politikai eszmetörténet
Molnár Zsuzsa Modern magyar politikai eszmetörténet Mindenképp meglepetés, amikor egy könyv külseje, „címkéi" (tankönyv), a megadott információk (itt az előszó, a kiadó kategóriába sorolása) mást sugallnak, mint amivel az olvasó akár egy futó belelapozás után találkozik. A dm: Modern magyar politikai eszmetörténet, a tartalomjegyzék mind egy nagyobb összefoglaló munkára utal, a kötet mérete és stílusa azonban hamar bizonyossá teszi olvasóját, hogy amennyiben ez lehetséges, inkább a politikatudomány sajátos olvasókönyvét veheti most kézbe. Akár a szerző személye is megelőlegezheti e gondolatot, azonnal kijelentve azt is: effajta szubjektív válogatásnak kimondottan jót tesz, ha irodalmár a gondozója. Takáts József maga is szabadkozik, felsorolja milyen akadályai lehetnek, hogy valaki ezen a tudományterületen klasszikus tankönyvet adjon ki, de talán erre nem is volt szükség. Az anyag váza nagyon is strukturált: a fejezetek kijelölik a tárgyalás logikai menetét, hivatkozott szakirodalom-lista zár minden egyes részegységet, mégis a felépítés a szabad (egyetemi) előadás minden jellemzőjét tükrözi. Emiatt élvezetes olvasmány, de talán nehezen tanulható, tárgyilagos, de mégsem a hagyományos értelemben vett történeti, politikai áttekintés. A szerző több sort szentel a megírás, szerkesztés módszertanának, és valóban, egy ilyen általános szintézis megtervezése legalább annyira érdekelheti a szakmát és az olvasót, mint maga a kivitelezés és a végeredmény. A fegyelmezett gondolatmenetet, mely segítségével kronológiai rendben haladva kísér végig bennünket (néha irodalomtörténeti korszakoláséi) időszakaszokon, meg-megtörik, jelölve és sokszor kiemelve, a politikusportrék és inkább jelöletlenül, azaz nem hangsúlyozva a műelemzések. Ez utóbbiakon belül talán a nyelvi elemzés, a szókincsvizsgálat az egyedül szándékosan aláhúzott, nem csoda, hiszen módszertani szempontjai között a fő helyet foglalja el annak vizsgálata, hogy egy-egy általánosan használt fogalom tartalma és konnotációja hogyan változott, akár egy-egy adott politikai gondolkodó életművén belül. A kötet legnagyobb erénye, hogy nemcsak azt a közhelyet szögezi le ismételten, mennyire mást jelent koronként a liberalizmus, a konzervatívizmus és a szocializmus, hanem rámutat szinte oldalról oldalra arra, mely elvek (és tettek), vélemények, meglátások azok, amelyek lehetnek és válhatnak - a legritkább esetben tisztán, többször inkább ötvözetként - egyik vagy másik eszmecsalád sajátjaivá. Érdemes megállni egy pillanatra és alaposabban megnézni, helytálló-e a nacionalizmus külön kezelése. Kategória szerint, tehát hierarchikusan sem illeszti egy szintre a másik három nagy „eszmecsaláddal", azaz gondolati rendszerrel, hanem „politikai érzelemnek" nevezi. Ugyanebben az évben jelent meg, szintén az Osirisnél A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története (szerzője Gyurgyák János, főcím: Ezzé lett magyar hazátok), mely művön éppen az a (recenzált kötetünkkel párhuzamos) elemzési ív vonul végig, mely alapján kijelenthető: a nacionalizmus leginkább minden ideológiát nemcsak felülíró, de átíró, átható (akár vallási értelemben vett) „hit"-nek tekinthető. Takáts József megfigyelései, így megállapításai is, nagyon egyediek, néhány példa az 1849 utáni konzervatív melankóliáról: - „Talán azok a legszebb konzervatív írások, amelyeken öntudatlan melankólia is átérződik, mert szerzőjük, miközben mélységes hittel áll ki egy adott erkölcsi eszmény vagy életvezetési minta mellett, már tisztában van azzal, s ezt írásában jelzi is, hogy ezen eszménynek vagy mintának az ideje lejárt, ma már nemhogy nem elfogadott, de lassan megmosolyogni való." (53. oldal); „A szocializmus nem egyszerűen rivális politikai eszme volt például a liberalizmushoz képest, hanem olyan nyelvi világ is, amely alig érintkezett a kulturális elitével. Több évtizedes nyelvi folyamat révén olvadt csak bele ez az eredetileg erősen elkülönülő szocialista szótár a modern magyar politikai nyelvbe." (77. oldal) A fentebb már említett szókincs-boncolgatás nem csupán deklarált politikai megszólalásokra terjed ki, beemelésre és így összevetésre kerülnek magánlevelek félmondatai, nem feledkezve meg a szépírói teljesítményekről sem. Természetesen minden esetben az alapot a kor történelmi eseményei adják. 124
