Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Botka Ferenc: Nagy Lajos király – Arany János – a Toldi szerelme nyomán Itáliában

A torony melletti épület az egykori városháza, itt székelt a város feje, a „kapitány". Ma művelődési intézményeknek ad otthont.

A hozzá csatlakozó téren zajlik az élet. A járókelők nemigen figyelnek a közepén található életnagyságú (és magas márványtalapzatra emelt) bronzszoborra. „O" is, Caius Crispus Sallustius, a hagyományokra emlékeztet. A Krisztus előtti században született a mai város határában állt szabin Amiternóban. Ifjúkorában katona volt, Julius Caesar seregének tagja; annak soraiban lépte át a Rubicon folyót. Utóbb Rómában élt, Cicero bizalmasa lett - és politikai pályáját történetírással fejezte be. (Szobra, Cesare Zocchi munkája, 1903 óta áll a mai helyén. Száz évvel ezelőtt már a római hagyományok ápolása is előtérbe került.)

A város közepét átszelő Corso Vittorio Emmanuelen élvezzük az élénk forgalmat, megiszunk egy cappuccinót és elindulunk a hajdani fellegvárra épült „spanyol" castellóba.

Az utca végén azonban egy tágas tér közepén csillogó szökőkút- és szoboregyüttes állít meg bennünket. Háromszintű vörösmárvány talapzatán két meztelen, érzéki szépségű női alak áll, a fejük fölé emelt és megbillentett edényből vastag vízsugár zuhog lábuk elé. A talapzatot fehér márványmedence veszi körül: északi felében szökőkutak sora borítja vízfelhőbe a hátteret, amelyet távolban az Abruzzói hegyek (nyáron is) hófödte gerince zár. (Nicola D'Antino munkája 1934-ből.)

Mondjam, hogy alig tudtunk elszakadni tőle?

Pedig várt az a bizonyos castello, amely a XVI. században, az egész Olaszországra nehezedő spanyol uralom idején nyerte el mai alakját.

Lépésről lépésre bontakozott ki előttünk hatalmas méreteivel és kifogástalan állapotával. E négy sarkán háromszög alakú bástya-„karmokkal" kapaszkodó monstrum tövében gyönyörködve tekintettünk le a hajdani várárok pázsitjára és a több mint tízméteres mélységből kiemelkedő falakra, amelyeknek egy-egy oldalhossza meghaladja a 130 métert. A fehér kőrengeteg ugyanakkor mégsem volt nyomasztó, mert hatalmas park vette körül, s a különféle fenyőfajták zöldje keretezte.

Egy kicsit pihenünk a várat körbekerülő sétányon, s közben a kőrútjukat járó két barátságos rendőrnek (ékes angolsággal) megkísérlem elmagyarázni: kiknek is a nyomán igyekezünk bejárni Közép-Olaszországot.

Nem terhelem az olvasót a belső vár leírásával. Elég, ha megemlítem - füvesített udvarát famatuzsálemek lombsátra borítja. Alatta szobrok és más műalkotások gyönyörködtetik a szemet. A múzeumi részlegek közül is csupán az első emeleti egyedülálló, vallásos faszobor és oltárkép gyűjteményére hívom fel a figyelmet. Megálmodói itt gyűjtötték egybe a tartomány falusi templomaiból a 13-14. századi műalkotásokat, amelyek ugyan nem neves reneszánsz mesterek munkái, de épp „érintetlenségükkel", a népművészet naivitását és báját tükröző stílusukkal kémek helyet az olasz művészet történetében. Kitüntetett helyre állítva közülük a színes, festett faszobrokat. A tíz teremből álló gyűjteménynek egyetlen darabját említeném meg mégis: a 7. teremben kiállított és egy bizonyos Giovanni Bartolomeo dell'Aquino által 1480-1485 között festett szárnyas oltárt, amely Hunyadi János harcostársát, Kapisztrán Szent Jánost és annak legendás életét varázsolja elénk. (Szülő- és kultuszhelye, Capestrano egyébként itt található a közelben, még Abruzzo tartományban.)

Visszatérünk a várost átszelő Vittorio Emmanuelle sugárútra, amelynek déli részét már Corso Federico II-re keresztelték. Futó pillantást vetünk a mozgalmas piactérre, majd a Városi Park végén keletre kanyarodunk. Hamarosan kilépünk a városfalak közül és egy végtelennek tűnő zöld térségre érünk, amely hajdan maga kívánkozhatott a több ezres magyar hadsereg táborhelyéül.

77