Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Botka Ferenc: Nagy Lajos király – Arany János – a Toldi szerelme nyomán Itáliában

A történet ismerős. Az országos siker jótékonyan táplálta Arany költői ambícióit. Hamarosan, 1847-1848-ban, hozzálátott és sikeresen befejezte a Toldi estéjét, amelynek alapanyagát szintén Ilosvaitól kölcsönözte.

S egyszer csak elhangzott az ugyancsak ismert felhívás: „ha a fejét és lábát megcsinálta, írja meg a derekát is..."

Igen ám, de miből?

Maga Arany János számol be róla a lassan készülő mű közel harminc évvel későbbi előszavában, hogy a Toldi és a Toldi estéjével gyakorlatilag kimerítette az Ilosvai Péter adta forrás szinte minden használható elemét. Maradt ugyan még három motívum, az ő szavaival: „a nagyon mesés prágai kaland, az özveggyel való komikus jelenet, meg a sírrablás alávaló bűnténye" - amelyek egyáltalán nem mondái hősének, hanem egy nagy erejű, kötekedő, sőt fékezhetetlen, s bizony esetenként a nőket is molesztáló suhancnak a képét mutatják. Hozzájuk se nyúlt hosszú évekig.

Volt azonban még a fentinél is nagyobb akadály, amelynek feloldása szinte reménytelennek látszott. Az még hagyján, hogy hőse helyenként úgy nyilatkozott, hogy az ő felesége nem asszony, hanem kard, vagy hogy a családot „kölöncnek" tartotta. A megoldatlannak látszó csomót maga Arany kötötte elbeszélése fonalára, amikor a Toldi befejezésében kijelentette:

„Soha nem bántá még nyila szerelemnek,

Nem is lön asszonnyal tartós barátsága:

Azután sem lépett soha házasságra."

Akkor tehát se forrás, se életanyag. Olyan „gúzst" kerekített magának, amelyben kilátástalannak látszott táncot kezdeményezni.

Vagy mégis?

A jelek, a későbbi versekhez fűzött „lábjegyzetek" arra engednek következtetni, hogy a Toldi estéjének lezárása után Arany a fentiek ellenére szorgalmasan és rendkívül tudatosan vette sorra azokat a történelmi munkákat és forrásokat, amelyekből ismereteket - főleg hangulati elemeket - meríthetett Nagy Lajos korára, háborúira, legfőképpen azonban arra a két nápolyi hadjáratra, amelyek testvére, Endre meggyilkolásával függtek össze. A lista egy történész számára is példamutató: kézbe vette Thuróczi János magyarok történetének kronológiáját, Küküllei János Nagy Lajos koráról való feljegyzéseit, a Dubnici krónikát, Oláh Miklós Magyarországról szóló „compendiumát", a Mátyás király által hazánkba hívott Galeotto Marzio nagy ívű munkáját, vagy a reformkor alapműveit, Budai Ferenc háromkötetes Polgári lexikonát Magyarország históriájáról, illetve a német Fessler Ignác 1815-ben kiadott tízkötetes - pletykákkal is fűszerezett adatgörgetegét a magyar múltról (Die Geschichte der Ungarn..., Leipzig).

Közben a tolla sem nyugodott. Kísérletei, amelyeknek utóbb a Daliás idők címet adta, azt mutatják, hogy a kortársaktól kapott feladat, a „derék" formába öntése, tartaléklángon égve ugyan, de időről időre fellobbant és fénybe borított egy-egy részletet. Jegyezzük meg: anélkül, hogy azok között valami szerves összefüggés alakult volna ki.

Vegyük szemre Rozgonyi Piroska alakját, akire Nagy Lajos király „országjáró" kalandozása során figyelt fel, mint Rozgonyi Pál takaros eladó lányára. A király fejében megfordul: milyen jól egymáshoz illenének vitézével, Toldi Miklóssal. S rögvest lovagi tornát szerveztet Kesziben, amelynek „díja" maga Piroska. Hősünk azonban - a már említett okok miatt - vonakodik a harctól. Közben azonban Piroska pillantása felgyújtja szívét, s amikor megtudja, hogy Piroska egy cseh vitézé lenne - a már megtörtént „eredményhirdetés" ellenére -, nekiront, harcra kényszeríti és elveszi életét.

69