Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Bobkowski, Andrzej - Pálfalvi Lajos: A nagy kozmopolák életrajza

is páratlanul komikus jelenség egy józan ítéletű megfigyelő szemében; de mi spanyol-amerikaiak igazán minden határon túlmegyünk. C'est funambulesque!"

Igen - Fidel Castro Kubában hétórás beszédet tart, és közben olyan képet vág, mint a Megfeszített meg egy logorrhoeában szenvedő, súlyos beteg pszichopata, vagy nézzük a legújabb esetet, az áprilisi venezuelai forradalmat, ahol egy újságíró megkérdezte telefonon Jesús Maria Castro León forradalmi tábornok szárny segédjét, milyen lesz a kormány politikája, jobboldali vagy baloldali, mire az illető azt feleli: „Momentito, azonnal megkérdezem", majd a következő pillanatban kenetteljesen közli: „A kormánynak nem lesz semmiféle politikája" - c'est funambulesque. De ugyanez a Martin Decoud jegyzi meg valahol másutt: „Egészen más dolog volt a párizsi körutak távolságából szemlélni a forradalmakat. Itt, a helyszínen, lehetetlen elutasítani ezt a tragikomédiát, és lehetetlen kijelenteni: Quelle farce!" Hányszor mondogattam itt magamban ugyanezt, más szavakkal.

Természetesen már ebben a két idézetben is rengeteg analógiát találhatunk, és azzal a feltételezéssel is előállhatunk, hogy Conrad Lengyelországra gondolt, amikor ezeket a szavakat adta Decoud szájába. Bőven idézhetnénk még máshonnan is. Baines Decoud másik megjegyzését is idézi, sőt még egy harmadikat is, amelynek az első fele olyan pontosan illik ránk, mint a kesztyű: „A hiábavalóság átka ül jellemünkön: Don Quijote és Sancho Panza, lovagiasság és materializmus, fennkölt érzelmek és satnya erkölcsi érzék, heves erőfeszítések egy eszméért és dacos beletörődés a züllöttség minden formájába. Egy egész kontinenst felforgattunk a függetlenségünk érdekében, de csak azért, hogy a demokrácia paródiájának passzív martalékai legyünk, gazemberek és gyilkosok védtelen áldozatai..." Baines itt megszakítja az idézetet. Fejezzük be: .intézményeink gúny tárgyává váljanak, törvényeink bohózattá - és egy Guzmán Bento az urunkká! És olyan mélyre süllyedtünk, hogy amikor egy önhöz hasonló férfi felébresztette lelkiismeretünket, egy ostoba barbár, egy Montero - nagy ég! Egy Montero! - a vesztünkre törhet, és egy tudatlan hencegő indián, Barrios, a védelmezőnk."

Az első fele „lengyel" lenne, a másik meg tisztán latin-amerikai? Akkor itt valamiféle splitted writing vagy splitted thinking sajátos esetével lehet dolgunk. Akkor pedig... Akkor igazából mennyi Lengyelország és mennyi Costaguana van ebben? Ki volt valójában Montero, és ki volt Barrios? Ez az indián talán egy olasz, Ramorino. Sok közös vonásuk van az indiánoknak meg az olaszoknak, bár én jobb' szeretem az indiánokat. De ki lenne Monygham doktor? Walerian Lukasinski, a Szibériába száműzött Sanguszko vagy a bilincsbe vert Konarski? Na ne szórakozzunk. Én ebben csak Costaguanát látok, mert ott élek. Sok hasonló megfejtést találhat az ember, ha nem ismeri ezt a kontinenst. Sok közös vonásuk van a szlávoknak és a latinoknak, a Don Quijote-Sancho Panza cocktail pedig nemcsak bizonyos nemzetekben fordul elő (milyen sok van a franciák között!), hanem minden olyan emberben, aki egy kicsit is magasabb szinten áll, mint az elsöprő többséget alkotó vegytiszta Sancho Panzák. Ezért örök Cervantes műve, és még akkor is az marad, ha véget ér az örökkévalóság, ahogy Mr. Prudhomme mondaná.

A Nostromo pokolian ambiciózus könyv, alighanem a legigényesebb Conrad regényei közül. Dél- és Közép-Amerikáról, Costaguanáról szól, ez pedig zseniális pars pro foto. Nem gondoltam semmilyen analógiára, amikor a Nostromót olvastam, mert olyan tökéletes Latin-Amerika színképelemzése, a vizsgált tárgyra vonatkozó legapróbb megjegyzések, megfigyelések és leírások is olyan szédületesen találók, hogy nem gondolhattam semmi másra. Egyetlen hiba sincs a Nostromo reáliáiban, Conrad csodával határos módon valamiféle természetfeletti intuícióval érzékeli ezt a közeget és éli bele magát ebbe a nagyon különleges világba — hát még ha azt is figyelembe vesszük, hogy épp csak belekóstolt, madártávlatból vetett rá egy pillantást. De ez kétségkívül egy ragadozómadár pillantása volt.

Tymon Terlecki a következő szavakkal kezdi az Élő Conrad című tanulmánykötetben megjelent kitűnő esszéjét: „Épeszű embernek eszébe nem jutna »visszakövetelni« Conradot...

62