Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Ferdinandy György: Az amerikai menekült
Még a cigányok is adtak neki egy-egy ócska bútordarabot. Megjavította, visz- szaadta, ha nem kellett neki. Pénzt pedig soha senkitől el nem fogadott. Még nem állt a lakóközösség szolgálatában, de már őt hívták, ha beletört egy kulcs a zárba, vagy ha a lift elakadt. Aztán egyszer csak ő lett a Gondnok. Ámbár ez csak puszta formaság volt: a gyakorlatban semmi se változott. Hacsak nem az, hogy most már nap mint nap körbejár.- Tiszteletem, Béla bácsi! - köszönnek rá a gyerekek.- Szerbusztok! - feleli. És jó napot. Ahogy múlik az idő, egyre több formula ráragad. Szigorú ember, nem barátkozik. De látszik rajta, hogy nem nézi le, hogy tiszteletben tartja az embereket. A karjára kitárt szárnyú madár van tetoválva. A cigány fiúk ismerik: a kék madár. A boldogság kék madara. Mint mondják, a blue bird of happiness. Ilyen ember a Toronyőr. Szentgáli Béla, aki idestova öt éve szolgál itt a telepen. * * * Van itt azután még valami, ami csak növeli a tiszteletet. Mert röviddel a Gondnok érkezése után beállított a Tömő utcába egy kanárisárga hajú asszony, akiről azt mondták, hogy egyenesen a repülőtérről érkezett. Beállított, és a Béla bácsi szoba-konyhás lakásába költözött. Nos, ez a nő egy árva szót sem értett magyarul. Azt képzelte talán, hogy itt is angolok élnek: még a romákat is angolul szólította meg. így derült ki, hogy Szentgáliék - amerikaiak. Egyébként derék fehémép az asszony is. Erős, és - mi mást tehetne szegény! - hallgatag.- Hajdujudú, Sörlé? - szólnak rá az ABC előtt bagózó cigány asszonyok.- Fáintosan! - feleli, és csippent a szemével. Nem nevetik ki, még azt is elnézik neki, hogy az első napokban dollárral fizetett. Az ABC-ben azóta sem volt ilyen izgalom. Valaki mondta is, hogy jönnek az amerikaiak! Hát csak így. Megnőtt a Béla bácsi ázsiója, mióta itt van az asszony. Felnéznek rá. Ritka az olyan józsefvárosi ház, aminek amerikai a házmestere. Szentgáliék otthonülő emberek. Hét végén ügyeletes a Toronyőr, amikor mások randalíroznak, ő sehová se mehet. Ülnek az apró panellakásban, nézik a tévét, kihallatszik a folyosóra az angol nyelvű szöveg. Reggel Shirley kimegy a balkonra, és meglocsolja a muskátlikat. Be van rakva a haja, mint egy légiakna, olyan a feje. Később kendőt köt rá. Mindig ápolt és illatos; itt, a Józsefvárosban, nem árulnak ilyen hódító kölnivizeket. Időről időre sétálni mennek. Béla az asszony karja alá nyúl, átsegíti a mélyedéseken. De van úgy, hogy egymagában is útnak indul az asszony. Ez itt veszélyes környék, állítólag. De ő nem fél. Otthonosan kacsázik az üres telkek és a panelek között. Pontosan úgy, mint aki itt született. Egymás lakásában nem vizitálnak az itteniek. Ez alól csak a romák a kivételek. A többiek kint, a konyhaajtóban ácsorogva beszélik meg a napi híreket. Titkuk ugyan nincs. Béláékról is mindenki tudja, hogy milyen gyönyörű az a kis lakás. Az asztalterítők, a hímzett párnák a székeken. A falon, körös-körül, színes fényképek, acélkeretben. Kilenc gyerek: az asszony felsorolja a nevüket. 27