Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Ménesi Gábor: „Ha kiállsz egy sziklaszirtre” (Grecsó Krisztiánnal beszélget Ménesi Gábor)
- Oidipusz kapcsán szóba került a görög mitológia. Hangsúlyos szerepe van a regényben Teiresziász történetének, de gyakran élsz bibliai utalásokkal is. Miért foglalkoztat a mítoszok újraírása?- Nem tudom kikerülni. A mítoszok újjászületnek, éppen úgy, ahogy az eredeti időt lejátssza az új év. Ha egy beavatás, útkeresés, botladozós regényről beszélünk, mint a Tánciskola, akkor adja magát, az emberi viselkedésmódok, minták, lehetséges reakciók őstípusa, a mítosz. Úgy képzeltem, mintha a Tánciskola árulásai, szerelmei, nevelődési folyamatai tükröznék ezeket, anélkül, hogy tudnának róla. Az persze más kérdés, hogy ez engem ennyire foglalkoztat. Az meg egy másik, hogy az olvasót is ennyire meg kell-e terhelnem vele. A Tánciskola után el kellett gondolkodnom rajta, hogy egy utalásrendszer, ha nagyon sűrű, inkább bezárja, mint kinyitja a regényt. Ezek az utalások nem csatornák, folyosók lesznek egy másik szöveg felé, hanem rések, ahol kiszökik a meleg.- Szent és profán, realitás és fantasztikum határmezsgyéjén egyensúlyoznak szövegeid. Mivel magyarázható a transzcendencia, a szakrális világ megjelenítésének centrális szerepe munkáidban?- Centrális lenne? Nem tudom. Inkább az egyensúlyozás szóba kapaszkodnék. Az életemben is egy efféle kettősségnek van meghatározó szerepe. Kételyek, tévelygés, keresés, várakozás, a szakralitás iránti vágy, a sors mint folyamatos kommunikáció, ami viszont meglehetősen profán szemlélet. A valamit valamiért elve a vallásos környezetben anomália, pedig olyan jó kis pedagógia lenne. Szeretném. Jót teszek, és cserébe várhatom a csokit. A Tánciskola két főhősének profán a viszonya a szakralitáshoz. A nagybácsi és az unokaöccse is tagadja a kárhozat lehetőségét. A fausti hagyomány ezáltal teljesen elutasítódik, problémássá válik, vagyis, az én olvasatomban, dupla tagadásról van szó. Egy elmaradt megkísértés és egy elutasított megkísértés után az a kérdés, hogy léteznek-e még tiszta választások.- A Tánciskolánöfc sokféle olvasata lehetséges, különböző regényműfajok kódjai mutatkoznak érvényesnek a regény értelmezésekor. Olvashatjuk nevelődési regényként, amennyiben Jocó felnőtté válásának, beavatásának különböző stációit ábrázolja. Mestere Szalma Lajos biológia-testnevelés szakos tanár, aki arra próbálja rávezetni unokaöccsét, hogy a harmadik szemmel lásson, azzal az érzékszervvel, mellyel a néma valóságon túli éteri muzsika hallható. Hogyan találtál rá Lajos bácsi figurájára?- A fiatal, tapasztalatlan ifjút beavató családtag egy jól bejáratott, sokat használt toposz, de a korábbi példákban, melyek eszembe jutnak, ez a beavatás sohasem ilyen kockázatos. Egy kemény, szögletes, egyirányú figurát kerestem, aki a saját pályáján bizonyos szabályok szerint játszik, de azon kívül sokszor kártékony, veszélyes, zabolátlan alak. Olyan mester-tanítvány viszonyról van itt szó, amelyben a tanítvány megégetheti magát, ha nem vigyáz. Lajos bácsi figurája a regény végére újabb árnyalatot kap, ugyanis Jocó szerelme gyakorlatilag gyilkossággal vádolja. Azt állítja róla, hogy egy olyan bűnöző, aki folyton visszajár a tett helyszínére. Ez egy fausti zsákutca. Ha nincs kísértő, át kell venni a helyét. Ha ennyire nincs szakrális tér, hogy még a kárhozat lehetősége is hiányzik, akkor egyetlen lehetőség marad a szabad választásra, a bűn.- A Tánciskola helyszíne már nem szülőfalud, a korábbi szövegekben Sáraságnak nevezett Szegvár, hanem az ugyancsak könnyen beazonosítható Feketeváros és Tótváros, melyekről nagyon szép eszmefuttatásokat olvashatunk, s hangsúlyosan jelenik meg főhősöd és a táj viszonya. Ma visszagondolva, mit jelentenek számodra az említett helyszínek?- Mindhárom helyen sokat éltem. Szegvár és Csongrád a család miatt állandó, Békéscsaba meg a barátok miatt. Most jöttem vissza a hétvégi kolbászgyúrásról, egy 16
