Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Pécsi Györgyi: A fordulat évei Romániában (Az 1956-os magyarországi forradalom és következményei Romániában, 1956–1959)
módon, hogy a tisztogatások során menesztett vezető pozíciókba többségben már román személyek kerülnek. A hatalom kemény vonalas visszarendeződésének része a kisebbségekkel szembeni magatartás radikális megváltozása. A kesztyűs kéz politikáját fölváltja az erős kéz politikája. 1958 januárjától 120 ezer zsidót késztetnek arra, hogy elhagyja Romániát, 59-ben megrendezik a szász írópert, amelyben a szászság maradék elitjét is fölszámolják, a sorozatos perekben ,lefejezik' a magyar kisebbséget, megtörnek minden lehetséges ellenállást, és sorozatosan visszavonják a nemzetiségnek tett engedményeket. Ennek a folyamatnak a fordulópontja a Bolyai Egyetem önállóságának a fölszámolása, ezután indulnak meg a magyar nyelvű iskolák elleni támadások. Az 56-62 közti általános megtorlás lélektani hatását azzal is fokozta a hatalom, hogy föltűnően sok csoportos pert bonyolított le, köztük szimbolikus jelentőségű volt az ún. három Bolyai-per. Az első kettőre 57-ben, a harmadikra 59-ben, közvetlenül az egyetem összevonás előtt került sor, s a legsúlyosabb ítélet is a harmadik Bolyai-perben született. Varró Jánost 16 év, Lakót 15 év kényszermunkára, Péterfy Irént 10 év fogházra ítélték. Varró ítéletét az is súlyosbíthatta, hogy ügyét hozzá akarták kapcsolni a Dobai-perhez (Varró nevét, bár személyesen nem ismerték egymást, megtalálták Dobai noteszében), a per koncepciós jellege ettől függetlenül is nyilvánvaló. Péterfy Irént azért ítélték el, mert lemásolta és továbbadta Illyés Egy mondat a zsarnokságról és Tamás Lajos Piros a vér a pesti utcán című versét, amelyeket Páll Lajostól kapott - ez volt az 56-ban 17 éves Páll bűne, amiért 6 évre Ítélték, Vastagh Pált pedig azért, mert az egyetemi gyűlésen a felszólításra, hogy Románia esetleges bevonulásakor kikre lőtt volna, azt felelte, hogy főbe lőtte volna magát - Vastaghot az egyetemről vitték el. A Bolyai Egyetem önállósága a romániai magyarság számára szimbolikus jelentőségű volt, az összevonást gondos előkészítés előzte meg, a programot Nicolae Ceau§escu vezényelte le. 1959. február 7-én és 8-án az Előrében erőteljes médiahadjárat vette kezdetét, majd diákgyűléseket szerveztek, amelyen fölemlítették, majd követelték, hogy a magyar és a román diákok együtt tanulhassanak. (Az ún. harmadik Bolyai-per február 15-én kezdődik és 19-én hoznak ítéletet.) Február 19-20-án Bukarestben megrendezik a Diákszövetségek országos konferenciáját, ahol hangulatilag és ideológiailag demonstratívan előkészítik a két egyetem összevonását. Február 26-tól különböző egyesítési nagygyűléseket tartanak városszerte Kolozsváron, március 1-jén, a zárógyűlésen tudomásul vétetik az egyesülés. Az egyesülés után az egyetem több professzora is öngyilkosságot követ el. Csendes Zoltán, az egyetem egyik utolsó prorektora tiltakozásként, illetve korábban az a vélemény terjedt el, hogy Szabédi László is tiltakozásként vetett véget az életének. A kötet kronológiája azonban egyértelműen kimutatja, hogy Szabédi bár február 23-án Balogh Edgárral még tiltakozott az egyesítés ellen, 28-án már úgy szólalt fel, hogy ,,»A Bolyai egyetemet Petru Groza demokratikus kormánya hozta létre, s ez megfelelt az akkori fejlődési követelményeknek.« A továbbiakban azt boncolgatja, hogy az önálló Bolyai betöltötte feladatát, és az »új körülményeknek« a közös egyetem felel meg. Ceau§escu azonban egy idő múlva durván közbevág: »A Groza- kormány tévedett! Hiba volt a Bolyai Egyetem létesítése! Amit pedig Szabédi végez, az nem egyéb zavarkeltésnél!« (Ezt a kirohanást nem közlik a lapok.)" - (idézet és kommentár: Vincze Gábor). Másnap a hasonlóan fölszólaló Nagy Istvánnal, Balogh Edgárral együtt Szabédi is önkritikát gyakorol: „A különálló nemzetiségi egyetem múltjának pozitív értékelése alkalmas lehetett arra, hogy a gyanakvás csíráit ültesse el a lelkekben" - mondotta. Szabédit durván megalázták és maga is megalázkodott, ennek terhét nem tudta elviselni. A Bolyai Egyetem önállóságának megszüntetésével párhuzamosan folynak a letartóztatások és a perek tanárok, teológusok, papok és hitoktatók ellen, csak a nagyobb csoportos pereket említve: márciusban az EMISZ-perben 76 személyt elítélnek, vezetőiket 25-25 év börtönre ítélik, májusban a kolozsvári teológusok pere zajlik, szeptemberben a 118
