Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Szekér Endre: „A semmi közelít” (Vers és stílus)
Szekér Endre „A semmi közelít" (Vers és stílus)-lA közelmúltban napvilágot látott verseket olvasva, újraolvasva jelentős színvonalcsökkenést vehetünk észre. Itt még egy Illyés-vers „egy mondatának" drámaian ismétlődő felejthetetlen verssorai vagy a „Semmi" közeledő árnyai jelennek meg előttünk a borzongató „cellafényben". Másutt „szétatomizálódó" töredékes versmondataiban a költő a „sírásó időben", a folyamatos Golgotán járva „súlytalankodik": mondatait faragja, a szó csak magában áll, vagy csak egy-két társával botladozik, majdnem magányosan, Igen, a Semmi közelít. A nagy- és a kisvilág présként szorítja a költőt, mind kevesebb szóra futja, szinte „jégkorszak" ez. Illyés Gyula érzi, tudja, s megírta hátrahagyott verseiként: a Semmi közelít.-2Most 2007-2008-ban a következő stílussajátosságokat vesszük észre. A költők egy része drámaian sűrít, a vers rövidül, szómondattá válik (pl. „Télszag", „Sortűz" - Buda Ferenc). De előfordul természetesen az is, hogy a verssor végig egy szó, alatta szintén egy szó áll („az angyal / szárnysuhogása / mihály / rajzolt / babát"... - Pintér Lajos). Ez a szókiemelés olyan, mint filmkamera távolság-beállítása. Csak egy-egy szó (kép) van előttünk, pl. a festőművész nevének kiemelése („Schéner Mihály"). A költők sokszor elismerten „töredékeket" írnak, papírszeleteket vagy elröppenő kis „pillangóverseket". Buda Ferenc egy szótagú szavakból formál verset („Nap, éj, nap, nap // A vonatok. A vonatok. Az érkezők. / Az indulók"). Kiss Benedek ötven kis verset állít egymás mellé, s a Jótanács címűben ezt írta: „Fenekedve / fenekedve / kerekedett / de lelohadt, / már nem epedt...." Napjaink költészetében elég gyakori a haiku, ez a megszabott szótagszámú, rímtelen sorokból álló klasszikus japán versforma. Itt a hihetetlen sűrítés, a klasszikus fegyelem a vonzó a költők számára. Másrészt mind a költő, mind az olvasó számára megköveteli az elgondolkodást, eltűnődést. Buda Ferenc 63 haikut ír egymás mellé, a kissé távolabbi, eltávolodó, időben-térben odébb és visszakanyarodó versszakok keretében. („Elet / Pillanat-létünk / pókfonál harmataként / fólszáll, aláhull." Vagy: „Gyorsulás / Szapora idő: / mily hamar letelik egy / gazemberöltő!") A lezárt haikuk olykor keserű szavakból állnak össze, fájó emlékeket idéznek („könny", „apadó emlék", „Kés az ölben / ölni tanulunk már ott: / az anyaölben.)" Vagy: „Pesszimizmus / Istentől orzott / pénzeid szétgurulnak. / Vak, nyomorult vagy". Kovács András Ferenc (KAF) tíz haikut kapcsol össze, Kovács István is elmereng a haikuk verssorain (Évgyűrűs égbolt): „Pajzs kerek aknatető, / fénykibejárat'7. Másfelé kanyarodik a 74
