Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Sándor Iván: Az Argolíszi-öböl
retett mondani, amikor hárman, Pauló, ő meg én összetartottunk: ti mind őrültek vagytok. Megkérdezem anyámtól, miközben isszuk a kávét, hogy meddig jár még feketében. Erika azt is írja: George-dzsal nem lehet élni, veled nem lehet, gondolom, anyám azt mondja, bízzam rá, meddig jár még feketében, kérem, professzor Ferenc, írom, hogy a fenébe szólítsam másképpen, gondolom, jól használom a kódot, köszönöm, eljutottam apám némileg talányos rolós szekrényének tartalmához is, megnyitotta előttem a múltat, a hétköznapjaim része lett, azt válaszolja, ez tetszik neki, mert a meditációik tárgyát képező tudományos problémákra hasznos rárétegeztetni, így írja, rárétegeztetni a maga nemzedékének, ifjú kollégám, a mindennapjait... A mindennapjaimban nincsenek bölcsességfoghúzások, prosztataműtétek, álmodni is Erikáról szoktam, néha a másnapi órámról, álmomban ürességet érzek, a feleslegességemet. Apámtól volna tanulnivalóm, például az ezredfordulós tapasztalatok beépítése Guardi alkonyfestészetének újabb értelmezésébe, de nincs felfedezőkedvem, az egyetlen világraszóló felismerésem az, hogy nincsenek felismeréseim. Anyám nem volt türelmetlen, amikor azt mondta, bízzam rá, meddig jár feketében. Nem ómódi göncöket hord, például csinos fekete garbót, még farmerszabású fekete bársonynadrágja is van. Isszuk a kávét a bőrkanapén. Nem merem mondani, hogy hagyjuk már abba ezt a közös kávézást, mert miközben a csészét emeli, ugyanazt érzem, amit akkor, amikor az intenzív osztályon a nővérke anyám pillantásával nézett rám, most úgy néz engem, mint amikor apámra pillantott kávézás közben, láttam őket néhányszor egymás mellett ülni a kereveten. Semmiben nem emlékeztetek apámra, nem a kiónja vagyok, a korcsa csak, süllyedünk, süllyedünk, ezt Feri írja, most már nekem, de azért fel a fejjel, fiatal barátom. Taas érdeklődik rólad, írja Pauló, végre bejött neki, Kleist-novellákból csinálna forgatókönyvet, pénzre is van odakint esélye, jövőre kezdene forgatni, addig nekem segít, eljön asszisztensnek Tolonba. Megszerzem Taas e-mail címét, hogy vagy, régen hallottam rólad, a Kleist- forgatókönyv igaz, de még sok munka van, pénzre is van esély, Jim és Wim segít, talán lemegyek Paulóhoz, rá akar venni a Pitheusz-szerepre, egy hónapja semmi alkohol, nem kellene végre abbahagynod azt a Guardi-baromságot, nem unod még, szerintem nem tudsz többet kilicitálni belőle, megüresedett egy hely a színművészeti filmtanszékén, oda kellene átmenned, sok jövője annak sincs, a mindennapok jövőtlenek, ez lenne a Kleist-film, csókollak, ha akarod, elintézem az állást, ennyi szavam még van otthon. Elhatározom, hogy írok Lillynek is Bécsbe, újdonság a grafomániám, jó kis menekülési út. Ki tulajdonképpen ez a Feri? kérdezem anyámat. Azt mondja, sohasem látta, apám sohasem tett említést róla. Mintha titkot vallana be, úgy mondja, lesütve a szemét, mintha nem tartaná illendőnek elmondani, hogy nem volt teljes betekintése apám életébe. Úgy látom, most próbál ezzel szembenézni. Mit láthat? Apámat? Önmagát? Paulót láttam néha ilyennek, Pauló mondta egyszer azt, 10
