Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Tornatermi évforduló
Biztosan eszébe jutott a Marci igazgató, akivel a szertárban döngetett éveken keresztül. Aztán a biológiatanár meg az a sok túlkoros és bukott diák, akik egy ilyen helyen nagyon föl tudnak halmozódni. Eszük semmi, de a farkuk úgy áll, mint zászlórúd a himnusz alatt. Akkor az Emi kért még egy jeges kávét, és azt mondta, láttatok ti már karón varjút. Fölegyenesedett a székből és hazament a feleségem kedvenc poharával. Valahogy úgy éreztem, mint amikor disznót belezünk a sógoréknál. Kívüle vagy, mégis belüle fájsz. A feleségemmel még éjszaka se szóltunk egymáshoz, csak horkoltunk, mint két katonatiszt. De egy hét múlva csöngettek. Ki lehet az, csodálkozott az asszony, mert soha nem zárjuk a kaput, néha a postást úgy kell kizavarni az előszobából, mikor a feleségem a nagy pára miatt nyitott ajtónál tusol. Kinéztem a függöny mögül az ablakon. Az Emi az, visszahozta a bögréd! Na, legalább az megvan, morogta az asszony, én meg tényleg úgy voltam vele, legyen ez az évfordulós ajándék. Leültem a tévé elé, de nem kapcsoltam be, mert akkor nem hallottam volna, hogy miről beszélnek. Túl vastagok a falak, csak valami morgást hallottam, mint mikor a kutya idomítja a szentjánosbogarat. Csak már lassan tíz perce beszélgettek! Hát mi a fészkes fenét lehet ennyi idő alatt mondani? Ahogy kiléptem az ajtón, örömében összecsapta a tenyerét az asszony, és a falon eltörte a poharat. Csak a füle maradt a kezében. Képzeld, Emi elintézte, hogy ideiglenesen visszavonják a bontási engedélyt! Hát ezt meg hogy csináltad, tegeztem le életemben először ezt a kék szemű öregasszonyt, aki mintha kislányos szemeire húzott boszorkánybőrben bujkálna. A polgármester is ember, mondta Emi, csücsörített egy formásat a szájával. Tán csak nem?, kérdeztem. De-de, válaszolta. Nem volt jó íze, de biztos azért, mert már régen csináltam. A feleségem hazakísérte Emit, én meg összesöprögettem az üvegcserepeket, nehogy örömében átsétáljon rajta. Amikor visszajött, nekidőlt az ajtófélfának. Te, ez nyolcvanévesen tényleg lecumizta a polgármestert? Ilyen időket élünk, mókuskám. Valamit valamiért. Ez minden ünnepben benne van. Hát, mondta a feleségem, remélem, majd ott a vacsorán nem jut eszembe túl sokszor. Kiküldtük a meghívókat, a kertben rendbe hoztuk, amit tönkretettünk. Reggelente megpusziltuk egymást, és néha még éjszaka is beszélgettünk. Elkértem a tornaterem kulcsát, a feleségem kitakarított, én meg a szomszédoktól összeszedtem pár asztalt, hogy rendesen elférjünk. Olyan negyvenedik házassági évfordulót csaptunk, amilyen sose lesz több. Ettünk. Mit ettünk? Zabáltunk. Bor folyt még a széklábakon is, aztán éjfélkor 13
