Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT SZALAY LAJOS - Alföldy Jenő: „És mit írva nem látsz e képen…” (Csanádi Imre: Ostorosok)
ő atyjáét is, Béla királyét, hittől-szakadt számos eretnekét, ordas urakét, pogány püspökökét.10 11 Egész létével tiltakozik a bűnös világ ellen, s inkább elpusztítja önmagát, mintsem hogy előnyeit élvezze az uralkodói család és a körülötte nyüzsgő haszonlesők aljas tetteinek. A bibliai Jóbra emlékeztető állapotában11 Csanádit vonzotta Szent Margit legendája. Panaszkodni nem panaszkodott, csak emlékezett saját testi és lelki szenvedéseire, és beleérző képességét felszítva, maga elé képzelte az önfeláldozó királylány alakját, aki a középkori ember módján tette, amit tehetett romlásba taszított népe javára. A gyóntató atyja által megörökített - és a kétszáz évvel későbbi sorstárs, Ráskai Lea által tolmácsolt - szavak (a gonosz egyházfejedelmekről, érsekekről és püspökökről) akár egy protestáló 16. századi prédikátortól is származhatnának. Korszakfelidéző eszközök Csanádi versének szépsége mindenekelőtt abban áll, hogy a formálás nagymestereként alakította anyagát, a tatárjárás utáni Magyarország krónikáját. Elsőül azt a költői leleményét emelném ki, ami az írott képek egészét jellemzi, főként A Képes Krónika miniatúráira írt verseket: hogy lírikusként kezeli azt, ami alapjában véve epika. Csanádi a népköltészetből és a műköltészetből vett példákra támaszkodva változatos, élénk verselést választott. Nem szokványos felező nyolcasokat vagy lompos tizenketteseket használt, hanem aszimmetrikus hangolású tizenegyeseket. A tizenegyes sorokat (olykor rövidebbekkel váltogatva) kétségtelenül ő használta líránkban legszívesebben s legjellemzőbben. Fő újítása mégis inkább a nyelv nemesítésében rejlik, s jó vadalanyra talált: a Ráskai-féle átirat sok helyütt plasztikus szövegére. E téren Csanádi nemcsak Aranyon: Adyn is jócskán okult — gondoljunk csak az ő bibliás, kurucos verseire és más, régi magyar irodalmi emlékekből merítő műveire. Itt van például az önsanyargató Margit életformájára utaló kifejezése: „serken már elő-tikszó-koron". Az ősi (és egyes nyelvjárásokban még ma is élő) fordulat értelme: a királylány fölkelt, amikor a tyúkok megszólaltak - azaz pirkadat előtt.12 Érdemes visszatekinteni az ötvenes évek első felében (főként 1951 és 1954 között) írt, krónikaszerű versciklusára, a saját háborús élményeit és szülőfaluja háborús történetét hitelesen elbeszélő Lángban forgó napokra, és összevetni A Képes Krónika miniatúráira írott, ugyancsak „krónikás" verseivel. Míg a régi ciklus verseiben a történések részletes és életszerű megjelenítése volt a cél, az Ostorosokban a korhangulat fölkeltése vált fontosabbá A nyelvi eszközök - a Ráskai Lea-idézetek, a Mohácsból kölcsönzött allúziók, a rímhelyzetbe hozott régmúlt-alakok (vala-vala), és a további archaikus fordulatok mind-mind a leírt 10 Nem csupán a református neveltetésű diák beszél itt, aki diákkora óta, Székesfehérvár „mostoha" fiaként ellenszenvet táplált magában az urak és egyházfők iránt, hanem a Szent királylány is. Figyeljük a rejtett idézet forrását: „És kik ez ennyi gonoszságoknak, háborúságoknak tevői, mívelkedői valának keresztyének között, miképpen felül meg vagyon írván, ezeknek az ő gonoszságukat e szent szűz nyilván megutáló. [...] Azaz királynak, az ő atyjának és atyjafiának, István királynak és egyéb uraknak, még ennek felette egyházi fejedelmeknek, érsekeknek, püspököknek gonoszságukat nyilván megutálá." I. m. 137. old. 11 Valószínűnek vélem, hogy nem annyira Jób című versének írásakor (1975), hanem az Ostorosok évében (1979) és később volt a költő a bibliai Jóbra emlékeztető állapotban. 12 A kifejezés többször is előfordul a Ráskai-féle legendában, pl. így: „szombaton éjjel előtikszókoron halt vala meg" (mármint a királylány). I. m. 144. old. Másutt: „imádkozik vala mind előtikszóig".
