Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 12. szám - Kincses Károly: Fényképészmester vagyok én, barátom, ennél a címnél soha nem vágytam többre (Beszélgetés Bérci Lászlóval)
gyakran megnevettettem őket. Sokfele járok én ilyen helyekre... A legjobb hallgatóságom ilyen kultúr népiírók vonalon az óbudai Goldberger gyárban volt, valamikor 3-4 éve. Szervezett munkások voltak, remek emberek. Azok nemcsak értették, hanem érezték, ha valami jó volt. Aj, nagyszerű emberek voltak! És Baján pedig még az is előfordult, hogy csak egy emberrel beszélgettem. Műsor szerint be volt programozva, meghirdették, de csak egy ember jött el összesen. Hát beszélgettünk. Kérdezi tőlem a bajai ember. Mondom, nálunk Békésben, a Viharsarokban kimegyek a kertbe, körülnézek, meglátom Pista bácsit, a harmadik szomszédban, a drótkerítés túloldalán. Pista bácsi! Hogy van a Kati néni? Hát nem látod, azt mondja, most ad a tyúknak enni. Jól van. És Baján? Kőkerítés körös-körül, és a koponyákban ugyanaz. Sajnos, sajnos. Engem úgy végig tisztelnek, sok jó barátom van. Van egy kedves kis esperes, mi reformátusok vagyunk, de ő római katolikus esperes. És mondom neki a múltkoriban: Atyám, nagyon nagy lelki problémám van. Mi lehet magának? Hát, mondom, az írással kapcsolatban. Micsoda? Mondom neki: a közelmúltban egy társaságban voltam, és többször elhangzott az a kifejezés, hogy „Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen". Bizony, az úgy van, azt mondja. Hát atyám, itt van a probléma! Ebben kérek tanácsot. Azt mondja, mit tudok én magának tanácsot adni? A Bibliát legalább annyira ismeri, mint én. Mondom, hátha ketten jobban megoldjuk. Mirül van szó? Ahogy én az írásokat átolvastam, hát Jézus urunkat lepedőben temették el. Krisztus koporsójával még sosem találkoztam. Á, mondja, megint becsapott. Úgyhogy mindig tiszteletben tartom az írást, akár borról, akár másról van szó benne. Kiss István fotóműhelye A József körút 38-ban volt a Vámos Sándor fotókereskedő, régen elpusztult szegény. Ott vásároltam mindig anyagot, és ő egyszer csak említette, hogy Isaszegen lenne egy fotóműterem, lehetne ott dolgozni. Összehozott egy Kiszely József nevű fiatalemberrel, aki vendéglős volt eredetileg. Az ígért mindent, minden lesz, üzletet szerez, csak menjek fényképezni, mert Guzi, aki ott volt, megint büntetését ülte, mint hát elég gyakran. Teljesen ismeretlenül kimentem... Az ő vendégük voltam körülbelül két hétig. Aztán kivettünk egy olyan kis üzletfélét a Magyar utca 1. alatt, arról van képem. Volt a gépem, azután volt néhány száz watt értékű lámpám, és jellemző a szegénységemre, hogy a vasutas körből Kiszely Józsitól kértem el időnként a 200 wattos lámpát, ha nagyítani akartam. A nagyítóm pedig úgy volt, hogy édesapámtól kaptam egy 15 centis kondenzort, elibe ügyeskedtem egy régi, 13x18-as gépet, a lámpaházam papírból volt, keménypapírból volt, ilyen csúszódeszka alapon. Azzal dolgoztam. Az üzlet valameddig ment, aztán egy-kettő kimerült. Akkor átmentem Pécelre. 1935-ben voltam Pécelen, megnősültem, odavittem Piroskát. Hát ottan dolgozgattunk, meglehetős nagy szegénységben. Nem akarom túldimenzionálni, de hát nagyon gyengén álltunk. Ott egy ilyen ügynökfélével kerültünk össze. Amíg ment az üzlet, amíg ügynököltek, dolgoztunk, jó volt, ám egyszerre megállóit, vége lett annak is. Innen továbbmentünk Rákoscsabára, Kossuth utca 108., egy pár hónapig, az is kimerült. Rákoscsabán ősszel kaptam egy meghívást a pestlőrinci Kiss István Fotóműhelytől. Nagyon rég szerettem volna a Kiss Fotóműhelybe bekerülni, mert láttam a dolgaikat. A magam módján, a magam eszközeivel otthon csinálgattam ezeket a dolgokat, ők is tudtak rólam. Akkor hívott Kiss József, Budapesten, a Síp utca 6.-ban volt az irodájuk, jött, hogy minden megvan, csak menjünk. Felmondtuk a lakást, és bementünk Rákospalotára, ott béreltünk lakást, satöbbi. A végén kiderült, hogy becsaptak, mert megszűnt az egész Kiss-műhely. Akkor hosszú hónapokon keresztül apró muszájmunkákat csináltam, Piroska pedig Budán Kocsis Erzsinél, azután Kardos Jucinál dolgozott silány 100
