Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Győri László: Elza

adó fejében elhajtották. A két nagyobbik lány, Olga meg Elza maga is szántott- vetett a két nagy szarvú szürke marhával. Nyaranként rokon gyerekek legeltették a kondát. Elza 1953-ban járta ki a nyolcadik osztályt, s a helyi mezőgazdasági technikumba jelentkezett. Elutasították. Elza összetört, ő is tanulni szeretett volna, akárcsak a nővére, ő is jó eszű lány volt, kitűnő érdemjegyei voltak, az utat azonban - apja miatt - elzárták előle. Sírt, sokat sírt, de nem volt mit tennie, szükség is volt a keze munkájára, otthon, a földjükön dolgozott. Apja nemsokára, még ötvenhat előtt, kiszabadult. Húga, Vera 1958-ban fejezte be az általános iskolát, és akárcsak idősebb nővére, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumba került be simán, minden nehézség nélkül. Később már nem szerepel, emiatt egyetlen mondatban ezen a helyen foglalom össze, mi történt vele, hogy az ő sorsa se hiányozzék a három lányéból: a mosonmagyaróvári agrártudományi egyetemen szerzett diplomát, a szegedi határban állt be agronómusnak egy termelőszövetkezetbe, férjhez ment, elvált, a kilencvenes évek közepén hazatért, úgynevezett falugazda lett gyerekkora színhelyén. Elza sokáig a szülői földön küszködött. Apja 1961-ben belépett a fehérkúti II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetbe, 1956-ban ugyanis eltörölték a megbélyegzést, nem volt már kulák az országban. Elza a hatvanas évek elején oklevelet szerzett a gödöllői agrártudományi egyetem kisállat-tenyésztői tanfolyamán: nem az egyetemen, csak az egyetem egyik tanfolyamán. Az oklevél birtokában a lombosi Új Élet Termelőszövetkezetben helyezkedett el. 1962-ben házasságot kötött: hét évvel idősebb férje szintén Lomboson született, szintén a rendszer üldözöttjei közé tartozott, apját kuláknak nyilvánították, őt pedig munkaszolgálatra hívta be a katonaság. Nősülése idején az Alföldi Olajkitermelő Vállalat kárfelmérő munkatársa volt; járta az országot, kéthetenként vetődött csak haza, egészen a kilencvenes évekig, nyugdíjazása idejéig. Mind a ketten beiratkoztak a lombosi mezőgazdasági szakközépiskola levelező tagozatára, s technikusi oklevelet nyertek. 1963-ban házat vásároltak a lombosi Hold utcában. 1968-ban kislányuk született, Ella. A bölcsődéből kilépett a dada, s anyukájától megkérdezték, nem állna-e be dadának hozzájuk, legalább egy időre, s Elza, aki éppen ingadozott, ne váltson-e munkahelyet, elfogadta a felkérést. Most ébredt rá: ez az ő igazi hivatása. Az óvónői diplomát is megszerezte hozzá. A hetvenes években a régi ház helyébe újat, emeleteset építettek, Elza azonban a hétköznapokon ezentúl is magányos maradt, férje ugyanúgy, mint előtte és utána, csak kéthetenként utazott haza. 1980-ban édesanyja rákban meghalt, édesapja viszont egyedül is továbbvitte a gazdaságot. Állatokat tartott, négy ólra való sertést, húsz-harminc marhát. Nyolcvanhárom éves korában, 1990- ben, kilépett a termelőszövetkezetből, a marhatartással ekkor sem hagyott fel. Kilencvenéves korában eladta őket, kilencvenkét éves korában meghalt. Elza változatlanul az óvodában dolgozott, imádták az anyukák, s ő imádta a gyerekeket. 1992-ben rákot állapítottak meg nála, 1993-ban, ötvennégy éves korában meghalt. Lánya, Ella leérettségizett a gimnáziumban, 1989-ben férjhez ment egy taxisofőrhöz, a szomszéd házat vásárolták meg, a kerítést lebontották, apa és lánya úgyszólván egy térben él. Az apa 1992-ben nyugdíjba ment, a férj meg a feleség egy esztendeig éltek végre úgy, mint mások, egymás mellett, egymás közelében, de ők már a betegség árnyékában. Mivel a férj kevésnek találta az éremgyűjtemé8